Kína letarolná az energiapiacokat is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sanghajban hamarosan külföldiek is kereskedhetnek kőolajjal, ezáltal Kína a kőolajár meghatározásában vezető szerephez juthat.

Buzna Viktor
2017. 06. 30. 6:09

Geopolitikai szempontból az olajpiacon nagyon nagy átalakulás zajlik – mondta lapunknak Gerőcs Tamás, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének közgazdásza. A szakértő szerint a globális politikai folyamatokhoz hasonlóan, az olajpiac is egy több pólusú rendszer irányába halad. – Azáltal, hogy új olaj-referenciaindexeket hoznak létre a piac szerkezetének korábbi, hegemón jellege elhalványul – fejti ki Gerőcs Tamás. Az olajkereskedelem ugyanis nem szabad piaci elvek mentén történik, az árat elsősorban a tizenkét, főként arab országokból álló kartell, az OPEC határozza meg. – A szervezet döntéseiben pedig az Egyesült Államok befolyása pedig, elsősorban Szaúd-Arábián keresztül erőteljesen megjelenik – teszi hozzá a közgazdász. A sanghaji kereskedelem felélénkülésével a jövőben egy ettől különváló, a távol-keleti régiót felölelő pólus alakulhat ki. Ennek alapja pedig a kereskedés pénzneméül szolgáló kínai jüan. – A régióban zajló kereskedésben már most széles körűen használt pénzeszköz a kínai valuta – folytatja Gerőcs Tamás. A közgazdász szerint a pénzpiaci tendenciák arra mutatnak, hogy hosszú távon Kelet-Ázsiában akár egy monetáris unió is létrejöhet.

Ahhoz viszont mindenekelőtt a külföldi tőke beáramlására lesz szüksége, de erre Kínának várnia kell. Szunomár Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének szakértője elmondta: a nemzetközi pénzpiacon Kína megítélése még mindig kedvezőtlen. – Ezen szeretnének túllépni, így egyre több területen mutatnak aktivitást – jelentette ki a Kína-szakértő. Szerinte a tőzsde nyitása csak egy példa, térségünkben például a kínai bankok megjelenése az igazán látványos. – Az a korábbi elképzelés, hogy Kína csak beruházások formájában jelenik meg határain túl, megbukni látszik – tette hozzá Szunomár Ágnes, aki szerint ennél jóval többről van szó, az ország a nemzeti és nemzetközi gazdaságok folyamataiban egyre meghatározóbb szereplővé válik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.