Komoly kihívás elé került a V4 országcsoport

Kevés a tett, sok a beszéd a visegrádiak körében. Az eredmények ellenére 26 év alatt sem alakult ki a V4-identitás.

Kényelmetlenné vált a visegrádi együttműködésben tapasztalható lengyel–magyar túlsúly Csehországnak és Szlovákiának, így Németország felé mozdulnának el, hátrahagyva a Brüsszelt kritizáló tematikát és feladva az éles különállást menekültügyben. Több jel is utal erre, miközben július elsejétől épp Magyarország veszi át a visegrádi országcsoport (V4) soros elnökségét. Ékes jelét adta ennek a szándéknak Robert Fico szlovák kormányfő, aki Varsóban az Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvételével lezajlott V4–Benelux államok találkozóján hétfőn leszögezte, az Európai Unióban arról kell párbeszédet folytatni, ami összeköti, nem pedig arról, ami elválasztja a tagállamokat. A magyar kormányfő viszont közös célokat kitűző országokból álló régióként jellemezve Közép-Európát úgy fogalmazott, hogy Európában ma együttműködés-deficit van, hiányzik a cselekvés egysége, és ez fölértékeli a visegrádi országokat. Nyomatékosította, hogy szerinte a V4 összefogása nélkül ma is százezrek áramlanának Európába.

A V4-et tehát ma leginkább a határozott bevándorlásellenességgel, az erős Brüsszel-kritikával azonosítja a közvélemény. A játszmának két főszereplője van, Jaroslaw Kaczynski (a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság elnöke) és Orbán Viktor. Viszont legutóbb Angela Merkel német kancellár személyében belépett a képbe Németország, amely még mélyebb gazdasági együttműködést ígért Pozsonynak és Prágának. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő az áprilisi hármas találkozón nem kertelt, kijelentette, a visegrádiak nem egyformák. Amit csak tetézett Robert Fico, aki szerint Szlovákiának a V4-ek nem az az élettér, ami a jövőben számukra elképzelhető.

Szlovákia uniós elnöksége idején, 2016 második felében próbálkozott utoljára azzal, hogy a visegrádi blokk és a nyugati tagállamok migrációs politikáját összebékítse. Nagy várakozással mutatták be Pozsonyban a visegrádiak által kidolgozott, rugalmas szolidaritásnak elnevezett elgondolást. Ennek alapja az volt, hogy valamilyen – akármilyen kicsiny – mértékben, de minden tagállamnak részt kell vállalnia a menekültbefogadásból, például humanitárius programok koordinálásával. De már a szlovák elnökség végére kiderült, hogy ez az út járhatatlan. Ráadásul most Xavier Bettel luxemburgi kormányfő is pontot tett a történet végére Varsóban, jó tagoltan kimondva, hogy a szolidaritás nem rugalmas.

A V4 hátterében alakuló új erővonalak közül csak az egyik a közelmúltbeli cseh–szlovák–német kézszorítás. Nemrég a Die Presse cikkezett arról, hogy döntéshelyzetbe került a visegrádi országcsoport. Egyfelől Nagy-Britannia kilépése az unióból tovább növeli a közép-európaiak súlyát az unió lakosságában, a gazdasági teljesítményben és az uniós intézményekben. Másrészt viszont a visegrádiak nem akarnak lépéseket tenni az erősebb uniós integráció irányába, ám nem is akarnak a perifériára szorulni. A lap szerint dilemmájuk az, hogy megváltoztassák-e véleményüket, vagy vállalják, hogy veszítenek a súlyukból. Látjuk is a széttartó nyilatkozatokat; az eurót használó Szlovákia miniszterelnöke egyértelműen a mag-Európához csatlakozást preferálja, és a cseh Sobotka az euró bevezetéséről értekezett, míg a többi tagállam nem állt ki nyíltan a mag vagy periféria mellett. 

Megint csak újabb kihívás, hogy Lengyelország és Románia védelmi szerepe a NATO és Amerika stratégiai térképén egyre kiemeltebb helyet kap, a Moszkva ellen felálló észak–déli védelmi tengelyben hazánk és Szlovákia alárendelt szerepet kap. Az egységes fellépésnek – védelmi politikai téren legalábbis – így egyre kevesebb esélye van. Mindeközben persze van egy visegrádi harccsoport krakkói parancsnoksággal. Megoszlanak a vélemények, hogy szükségtelen vagy fontos ez a fajta katonai együttműködés, de az biztos, hogy a négy ország nagyjából egyformán elavult technológiájának cseréjében nagy szerepe volna a közös közbeszerzések kiírásának és lebonyolításának. A visegrádiak együtt védték a magyar–szerb határt is a migrációs krízis csúcsán. Ezen a videón például épp a lengyelek készülnek határszemlére. 

A V4-ek előtt álló kihívásokkal kapcsolatban megkerestük Balázs Pétert, a Bajnai-kormány külügyminiszterét, aki azt mondta, az együttműködés máig nem meghaladott problémája, hogy a közösen kialakított álláspontokhoz nem kapott külső támogatást. Véleménye szerint akkor lehetne nagyobb súlyú tényező a V4, ha az egyes elgondolások mellé Németországot sikerülne felsorakoztatni. Mint mondta, Radoslaw Sikorski, a lengyel liberális konzervatív Polgári Platform külügyminisztere próbálkozott annak idején azzal, hogy a V4-eket a weimari hármakhoz (Franciaország–Lengyelország–Németország) közelítse, ez a művelet a nagyok közé emelte volna a visegrádiakat. Szerinte továbbá a négy tagállamnak sokkal bátrabban kellene intézményesítésben gondolkodnia, mert ha erre lenne közös nyitottság és elszánás, „özönlenének az ötletek”. – Például mi akadálya lenne egy lengyel–szlovák–magyar összefogásnak, hogy Kárpátaljára közös fejlesztési tervet dolgozzanak ki, mivel a régió mindhárom országgal határos? – vetette fel a volt miniszter. – Ugyanúgy volna értelme közös diplomáciai képviseleteket működtetni a V4-eknek a világban, már csak költségtakarékossági szempontból is – fűzte hozzá. 

Valóban, a 26 éve létező visegrádi együttműködés a 17 éve felállított Visegrádi Alapon kívül nem tudott további intézményeket létrehozni. Nincs közös kutatóintézet (csak intézetek közötti összefogás), nincs közös fejlesztési alap, közös stratégiai közlekedési elgondolások. Miközben az országcsoportot már jól be tudja azonosítani a közvélemény, nincs állandó interparlamentáris munkacsoport, mint ahogy van például a skandináv országokat összefogó Északi Tanácsban. Nincs megfelelő „branding”, kevés látható a visegrádi indentitásból, pedig népszerű és befektetéseket is ösztönző programokat – okosváros- vagy startup-régió – viszonylag kevés forrásból lehetne indítani, ahova a négy ország például közösen fizetne be. Legutóbb 2016-ban kínálkozott alkalom a láthatóvá válásra, ez pedig a V4-ek közös határőrizeti akciója volt a szerb határnál. A benne rejlő lehetőséget valaki meg is látta, elkészült nagy csendben egy járőrök felkarjára varrható-tűzhető visegrádi jelvény, de adott esetben épp ennek jó lett volna külön sajtótájékoztatót szentelni. Mindezek ellenére találóan fogalmazott egy Budapesten rendezett két hónappal ezelőtti V4-es fórumon Lengyelország budapesti nagykövete. Jerzy Snopek azt mondta, a visegrádiak körében sokszor túl sok a szlogen, a beszéd, és kevés a tényleges tett és eredmény. 

Némiképp máshogy látja az együttműködés szerepét Grigorij Meseznikov szlovák politológus. Lapunk megkeresésére azt hangsúlyozta, a V4-ek ereje épp a közvetlen kapcsolattartásban, a merev intézmények hiánya miatt lehet erős, és volt is egészen addig, amíg voltak olyan közös célok, mint EU-integráció, NATO-csatlakozás. Most viszont szerinte is kulcsmomentumhoz értek a négyek, mert az eurót használó Szlovákia a többsebességes Európában egyértelműen a maghoz akar tartozni, és a többséggel akar együtt haladni, míg a többiektől ilyen határozott kiállást nem lehet látni. Ennek ellenére Meseznikov nem beszélne két külön blokkról a V4-eken belül, az érdekellentéteket nagyrészt belső politikai fejlemények okozzák, a további együttműködés fenntartása mellett rengeteg érv áll. Intézményesítés helyett pedig az eddig jól működő informális kapcsolattartási formát kell fenntartani.