Moszkva nem engedi szabadon a tüntetőket

Pedig az Egyesült Államok nagyon sürgeti a lépést.

MTI
2017. 06. 13. 13:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Azoknak, akik békés rendezvényeket tartottak, remek időtöltésben volt részük egy sor oroszországi városban. Azokkal szemben pedig, akik provokáltak és megsértették a törvényt, a törvényeinkkel teljesen összhangban álló intézkedéseket foganatosítottak” – mondta.

A Fehér Ház elítélte a Navalnij-féle korrupcióellenes tüntetések „békés” részvevői elleni orosz hatósági fellépést, és sürgette az őrizetbe vettek elengedését.

Peszkov hangsúlyozta, hogy miközben a demonstrációk egy sor orosz városban békésen, a hatóságokkal egyeztetett helyen és időpontban zajlottak le, addig Moszkvában és máshol „provokációk” történtek. Mint mondta, a rendvédelmi szervek mindent megtettek, amit megkövetelt tőlük a törvény „a jogrend szavatolása érdekében”.

A szóvivő szerint a Kreml nem tartja veszélyesnek a törvény előírásainak megfelelő módon megtartott tüntetéseket, a provokációkat viszont igen. Felhívta a figyelmet arra, hogy a moszkvai tüntetés eredeti, engedélyezett helyszínén, a Szaharov sugárúton „abszolút problémamentesen” folytak le az ott megtartott rendezvények.

Navalnij vasárnap éjjel jelentette be, hogy az engedélyezett helyszín helyett hétfőn a moszkvai belvárosba hívja tiltakozni követőit a kormányzati korrupció ellen. Az országos tiltakozási akció során az orosz fővárosban és máshol a rendőrség – előzetes, nem hivatalos összesítés szerint – több mint 1500 embert őrizetbe vett.

Peszkov kedden kijelentette: Oroszország „negatívan” ítéli meg azt, hogy az amerikai szenátusban kétpárti megállapodás jött létre a Moszkva ellen az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett szankciók szigorításáról. Az amerikai honatyák megállapodása kizárja annak a lehetőségét, hogy Donald Trump elnök az ő jóváhagyásuk nélkül enyhítsen a gazdasági büntetőintézkedéseken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.