Százak kaptak ételmérgezést egy menekülttáborban Moszulnál

Legalább két ember életét vesztette. Egy étterem tulajdonosát őrizetbe vették.

MN
2017. 06. 13. 15:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető szerint egy nő és egy kislány halt meg, és legalább háromszázan vannak válságos állapotban. Hétfő este mintegy negyven rohammentő érkezett a menekülttáborhoz, és a legsúlyosabb állapotban lévő menekülteket kórházakba szállították – írja az MTI.

A Moszult Erbíllel összekötő út mentén, Moszultól mintegy harminc kilométerre lévő Hazír menekülttábor lakói azután lettek rosszul, hogy hétfőn elfogyasztották a ramadáni böjtnapot befejező estebédet, az iftárt. Hánytak, és többen elájultak – mondta Záhid Hatun, az iraki parlament menekültekkel foglalkozó bizottságának tagja.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint legalább 800 ember kapott mérgezést, és 200-an kerültek kórházba. Egy nő arról számolt be, hogy az étel elfogyasztásakor megfájdult a gyomruk, valamint úgy érezték, nem kapnak levegőt. „Azután láttuk, hogy a többiek is szenvednek” – mondta. Az UNHCR közölte: rendkívül aggasztónak találják az esetet – írja a BBC.

A Rudau televízió híradása szerint egy katari jótékonysági alapítvány szervezte az iftárt a táborban élő mintegy kétezer iraki számára, és az ételt – mely babot, csirkét és joghurtot tartalmazott – egy erbíli étteremből rendelték. Tulajdonosát már őrizetbe vették. Hamúd nem akarta kommentálni azt a felvetését, hogy esetleg szándékos ételmérgezés történt.

Rizgar Obed, a menekülttábor vezetője elmondta, korábban tilos volt külső szervezeteknek élelmiszert adni, de kénytelek voltak megváltoztatni a szabályokat a „nagy nyomás miatt”.

A mintegy kilencezer ember befogadására alkalmas Hazír menekülttábort az idén májusban nyitotta meg az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a moszuli menekültek számára. A táborban élők azután hagyták el Moszult, hogy az amerikaiak támogatta iraki kormányerők hadműveletet indítottak az Iszlám Állam által megszállt város felszabadítására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.