Vlagyimir Putyin egyetlen valódi kihívója egy blogger

Alekszej Navalnijt a fiatal Borisz Jelcinhez hasonlítják. Egyszerre populista, nacionalista és liberális.

Jó kiállású, fiatal férfi szállt ki a kocsiból első találkozásunkkor. Hét éve már ennek, de Moszkva központjában a járókelők már akkor is összesúgtak a háta mögött. A fiatalok és a belvárosi polgárság csillogó szemmel, a jövő reménységeként nézett rá, míg mások csak a régen várt stabilitást, a nyugalmat felforgató, izgága bloggert látva benne a fejüket csóválták. Stílszerűen a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség egy oligarchán keresztül a kormány kezére frissiben átjátszott épülete előtt találkoztunk. Az ügylet valójában csak itthon kavart port, az eladás körüli anomáliákról az orosz közvélemény leginkább az ő bejegyzéseinek köszönhetően értesülhetett. Tehát a híres „kerki” hozott össze bennünket, amelynek bárja legendás ham and eggsével és az egri bikavérrel a 80-as években talpalatnyi Magyarország volt a szovjet fővárosban tanuló diákok számára. Így persze nekem is, de mielőtt elmélyedhettünk volna a múltban, gyorsan kiderült, hogy az orosz ellenzék fiatal titánjának szemében ez csak egy projekt, s jobban érdekelte, hogy az akkor új magyar kormány mit akar s tud tenni az ügy felgöngyölítése érdekében. Felvázoltam a helyzetet, aztán később is váltottunk még ez ügyben néhány telefont, de én már akkor is azt szerettem volna megtudni, ki is ez az Andersen meséjéből előlépő fiatalember, akit egyesek liberálisnak, mások nacionalistának tartanak, de nevezték már a CIA és a Kreml ügynökének is.

Navalnij egy ebéd keretében beszélt arról, miért tartja az Egységes Oroszországot a szélhámosok és tolvajok pártjának, Putyin pedig nem valamiféle új Sztálin, mint azt egyesek gondolják, hanem nagyon is a földön járó ember, aki szereti a pénzt. Nem kímélte a Szovjetunió felbomlása után hatalomra került úgynevezett demokratákat sem, akik hibát hibára halmozva azt csinálták, mint korábban a kommunisták. A liberálisok megmelegedtek a hatalomban, lejáratták a legszebb eszméket, s ha úgy hozta az érdekük, előszeretettel bélyegezték nacionalistának, antiszemitának ellenfeleiket. Hodorkovszkijról sem volt jó véleménye. Az oligarchát egyáltalán nem tartja angyalnak, hiszen gazdasági jellegű törvénysértések sorát követte el, de – mint megjegyezte – nem ezért került börtönbe. Úgy gondolja, a nagyjából 1975 és 1983 között született generáció ma egyre fontosabb szerepet játszik a gazdasági és a politikai életben, már nem érti a szovjet mítoszokat, s nem tartozik hálával sem a Szovjetuniónak, sem Putyinnak. Egyik sem adott neki ugyanis semmit. Ezek a fiatalok már másként nézik a világot, de a többség a bajok ellenére sem akarja elhagyni Oroszországot. Kiosztotta a hanyatló Egyesült Államokat is, amelynek a világban játszott szerepét sokan eltúlozzák, s érthetetlennek és idejétmúltnak nevezte az akkor még inkább csak a volt szocialista tábor országaiban érződő ruszofóbiát.

E beszélgetés meggyőzött arról, hogy Navalnij nem hétköznapi személyiség. Nemcsak érti, de érzi is a politikai mozgásokat, karizmája pedig sokakat magával ragad. Jól forgatja a szavakat, de még egy ilyen beszélgetésben is átjött, hogy ha kell, ösztönösen alkalmazkodik partneréhez, ha pedig úgy fordul a kocka, kérlelhetetlenül támad. Ellenfelei és támogatói nem véletlenül értenek egyet abban, hogy nézeteit a liberalizmus, a nacionalizmus és a populizmus koktéljaként lehet a legjobban jellemezni. Ez a robbanásveszélyes elegy egyszerre vonzza és taszítja a különböző gondolkodású embereket, tény ugyanakkor, hogy kevesen mennek el mellette érzelmektől mentesen.

Nem meglepő ezek után, ha nemcsak ismerői, hanem a szakértők véleménye is erősen megoszlik vele kapcsolatban. Még a Navalnijért bevallottan rajongó, elkötelezett ellenzéki, Borisz Akunyin néven ismert bestselleríró, Grigorij Csartisvili is úgy véli, jó lenne mielőbb tisztázni, hogy Navalnij nacionalista, esetleg elvtelen populista-e, vagy olyan demokrata, akinek ellentmondásos nézetei csupán a hatalom által szűkre szabott demokratikus kereteket tükrözik. Ennek kapcsán jegyezte meg egyik kampánykörútjáról írva a The Guardiant tudósító Shaun Walker, hogy a migránsokat a csótányokhoz hasonlító Navalnij cinikusan úgy gondolja, a liberális elit támogatását már úgyis bírja, így nyitnia kell a széles tömegek felé. Máshonnan közelít Igor Ejdman szociológus, aki blogjában igazi népvezérként jellemzi Navalnijt, akiben olyanok is hisznek, akik már régen csalódtak mindenben. Persze az ellenzéki elitben Navalnij eklektikus nézeteit illetően messze nem mindenki ilyen megértő. Kszenyija Szobcsak ellentmondást nem tűrő, kételyeket és vitákat nem ismerő, igazi bolsevik logikának nevezi a blogger „mi jók vagyunk, ők pedig rosszak” megközelítését. Oleg Bondarenko még a „mozgalmi időkből”, 2003-ból ismeri Navalnijt, aki akkor a liberális Jabloko moszkvai szervezetének apparátusát vezette.

– Szeretett a háttérben maradni, kerülte a kamerákat, s már akkor látszott, hogy inkább üzletember, mint politikus. Ravasz, számító, cinikus. Soha nem hitt az eszmékben, s az álmodozókat naiv hülyéknek tartja. E tekintetben semmit sem változott. Mindig azt a vasat üti, amelyik meleg. Amikor a migránstematika került előtérbe, akkor nacionalista volt. Most a korrupció elleni fellépéssel lehet népszerűséget szerezni, így már majdhogynem szocialistának mutatja magát. Valójában azonban cinikus liberális! Ők azonban éppen e gátlástalansága miatt nem vallják teljesen magukénak – mondja lapunknak Bondarenko, aki ma már a Progresszív Politikáért Alapítvány igazgatója.

Lényegében e szavakat támasztja alá lapunknak a dumából kizárt, egyedül a Krím csatlakozása ellen szavazó baloldali képviselő, most kijevi emigrációban élő, a 2011-es ellenzéki tüntetéseken a hatalom ellen mások mellett Navalnijjal együtt fellépő Ilja Ponomarjov is.

– Navalnij tehetséges blogger, aki elkezdte építeni politikai karrierjét. Igazi populista, aki semmiben sem különbözik Putyintól. Csak a saját követőivel akarja kicserélni az embereket a hatalomban, a rendszert magát azonban megtartaná. Ettől függetlenül boldog vagyok, hogy vannak ilyen emberek, mint Alekszej, s szeretném, ha egyre többen lennének még akkor is, ha én a jövőről szóló víziók versenyét szívesebben látnám, mint a személyiségek versengését – fejtegeti az egykori harcostárs.

Meglehetősen sok találgatásra ad okot Navalnij kacskaringós életútja és finoman szólva szerteágazó üzleti és politikai aktivitása is. A kétgyerekes, jogi és pénzügyi diplomát is szerző, fél évet az amerikai Yale Egyetemen is hallgató ellenzéki a gyanús állami szerződések nyilvánosságra hozatalával, illetve az elosztásuk körüli vesztegetések elleni harccal vált évek alatt az ország első számú bloggerévé. A Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványa mára egyesíti az olyan, a hatalom orra alá sok borsot törő internetes projekteket, mint a RosPil, a RosJama, a navalny.com vagy az utóbbi időben forgatott, a kormányfő állítólagos vagyonát leleplező, „Ő maguknak nem Gyima” című filmet. Eközben egymásután alapítja s szünteti meg az értékpapírokkal, jogi tanácsadással, reklámmal vagy éppen logisztikával foglalkozó vállalkozásait. Jól keresett (5 millió rubel) a Jobboldali Erők Szövetségének 2007-es reklámkampányán, s havi 10 ezer dollárért partnere volt a Jukosz volt ügyvédjének is. Résztulajdonosa egy Moszkva környékén működő családi cégnek, az egyik oligarcha, Alekszandr Lebegyev képviseletében pedig rövid ideig ott ült az Aeroflot légitársaság igazgatótanácsában is. Ahogy a már idézett politológus, Oleg Bondarenko e pályaív kapcsán megjegyzi, Navalnij a politikai aktivista tevékenység árnyékában és védőernyője alatt folytat üzleti tevékenységet. Ismeretlen eredetű tőkéből vásárolt kisebbségi tulajdonrészt egy sor nagy állami cégben, s így kisrészvényesként hozzáférhetett a belső dokumentumokhoz. E tudatos, William Browder amerikai befektető „tevékenysége” révén megismert sémát alkalmazva születtek leleplező írásai többek között a Vnyestorgbankról vagy az állami vasúttársaságról.

Hasonlóképpen színes a politikai pályakép is. Mint már említettük, a Népek Barátsága Egyetem elvégzése után 2000-ben a Jablokóban kezdett, s még a vezetésbe is bekerült, ám a liberálisoknál kivágta a biztosítékot, hogy többször is részt vett a nacionalista Orosz Menet felvonuláson. Közben színvonalas politikai viták moderátora, Marija Gajdarral ott bábáskodik a Da nevű ifjúsági mozgalom megalakításánál, megismerkedik a később a kirovi terület kormányzójává avanzsáló Nyikita Belihhel, s még 2007-es kizárása előtt társalapítója a nemzeti demokrata, nacionalista szélsőbalosokat soraiban tudó Narod (Nép) nevű mozgalomnak. „Normális nacionalistaként” a radikálisokkal szövetkezve a ruszofóbia ellen küzd az Orosz Nemzeti Mozgalomban, majd a már említett Belih tanácsadójaként belekeveredik a Kirovlesz néven elhíresült, sikkasztásért öt év felfüggesztett börtönnel végződő ügybe. E pert sokan ugyanúgy politikainak minősítik, mint a 3,5 évi, felfüggesztéssel végződő, a Navalnij testvérek ellen folyó Yves Rocher-ügyet. A perek sora nem zavarja Navalnijt abban, hogy 2013-ban 27,24 százalékot szerezve Szergej Szobjanyin mögött második legyen a moszkvai főpolgármesteri címért folyó versenyben, majd ezt követően megalakítsa a Haladás Pártját.

Navalnij már az elnöki széket nézte ki magának, a 2018-as választásokon azonban büntetett előélete miatt nem indulhat. Ismertsége a Levada Központ felmérése alapján már 55 százalékos, elnöknek azonban csak az oroszok 10 százaléka szeretné látni. Egyrészt vidéken még mindig sokan nem ismerik, másrészt – mint Ilja Ponomarjov rámutat – a Kreml malmára hajtják a vizet Navalnij neoliberális beütésű gazdasági nézetei.

– Ha abbahagyja az ellenzéki oldalon vívott harcát, és a fő célra fókuszál, kevesebbet beszélve a putyinizmus amúgy is sokaknak nyilvánvaló negatív oldalairól, s többet az alternatívákról, nehéz perceket szerezhet a hatalomnak – vetíti előre az emigrációban élő ellenzéki politikus.

Addig is az orosz szakértői elit azon polemizál, hogy politikusnak nevezhető-e egyáltalán Navalnij. A Carnegie Központ elemzője, Nyikolaj Petrov szerint igen, hiszen Navalnij olyan erő, amely a Kremlt is reagálásra késztetve részben már meghatározza a közbeszédet. A hatalomhoz közelebb álló Alekszej Muhin ugyanakkor úgy látja, Navalnij-jelenségről beszélhetünk, de ettől ő még nem lesz politikus. Kiválóan épít a társadalom félelmeire, jól játszik az érzelmek húrjain, s érzi az új trendeket is, de csak a rombolásra képes koncentrálni, a változtatásra, a rendszer megjavítására nem.

Hogy ennél előbbre tud-e, akar-e lépni Navalnij, az még a jövő kérdése. Megjelenése azonban mutatja, hogy Oroszországban helyet követel magának a nap alatt a harmincas–negyvenes éveit taposó nemzedék. Az ő zászlóvivőjük a blogger, aki elnök akar lenni. Egyelőre azonban még ott tart, hogy ügyesen játssza el a rendszer mártírjának szerepét.

– Tipikus ellenzéki taktika ez. Jelcin így győzött, csakhogy ma más időket élünk! – összegez frappánsan lapunknak az Oroszországgal foglalkozó ismert német elemző, Alexander Rahr.