A muszlimok visszatérhetnek imádkozni az al-Aksza-mecsethez

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Lebontották az összes biztonsági eszközt. A Hamász Izrael feletti hatalmas győzelemnek nevezte a történteket.

MN
2017. 07. 27. 10:20

A biztonsági fémdetektoros beléptető kapuk és a térfigyelő kamerák telepítése miatt a muszlim vallási vezetők a korábbi állapot, a status quo megsértésével vádolták Izraelt, és az al-Aksza-mecset bojkottjára szólították fel híveiket.

Az új izraeli biztonsági ellenőrzés tiltakozó hullámot indított el, a Palesztin Hatóság és a Hamász kétszer is meghirdette a „harag napját” Izrael ellen, s az erőszakos tüntetéseken négy palesztin vesztette életét. Péntek este egy palesztin merénylő megölt három izraelit a Halamis nevű Rámalláh melletti telepen.

A zsidók által Templom-hegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb imahelye, az al-Aksza-mecset, de a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt a legszentebb zsidó vallási intézmény, a jeruzsálemi Szentély. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet – benne az óvárost, az al-Aksza-mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében Jordánia gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.