Amerikai légvédelem a lengyeleknek, kérdőjelekkel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Varsóban néhány hete még teljes bizonytalanság övezte a megállapodást a Patriot rakétarendszerekről.

Zord Gábor László
2017. 07. 06. 9:10

Macierewicz hangsúlyozta, hogy ez lesz a lengyel haderő legkorszerűbb rakétavédelmi rendszere, amely „szavatolja az ország teljes biztonságát”. Úgy véli, ezek a fegyverek hatékony ellensúlyt jelentenek majd a rövid hatótávolságú, Iszkander típusú orosz rakétákkal szemben, melyeket például a szomszédos orosz exklávé, Kalinyingrád területére telepítettek. 

Négyszemközt

A Donald Trump amerikai elnökkel folytatott négyszemközti megbeszélésük utáni sajtótájékoztatón Andrzej Duda bejelentette, Lengyelország rövid időn belül hosszabb távú szerződést köthet amerikai cseppfolyós gáz szállítására. A júniusban az észak-lengyelországi Swinoujsciében tavaly létesített gázkikötőbe érkezett első amerikai cseppfolyósított gázszállítmány (LNG) utat nyit új, hosszabb távú szerződések aláírásához  – emelte ki a lengyel elnök. Donald Trump pedig erőteljes támogatásáról biztosította a Három Tenger Kezdeményezést, emellett fontosnak tartja a gázszállítás diverzifikációját, hogy a térség országai „ne legyenek túszai az egy forrásból származó energiának”.

Az amerikai elnök kiemelte: az Egyesült Államok Lengyelországgal együtt dolgozik azon, hogyan kezeljék Oroszország destabilizáló viselkedését. Trump szerint régóta időszerű lenne már, hogy a NATO tagállamai eleget tegyenek a szövetségen belüli pénzügyi kötelezettségeiknek, megfelelő összeget fordítsanak honvédelemre. Észak-Koreára is kitért, s kijelentette: a világ országainak nyilvánosan meg kell mutatniuk, hogy Phenjan „nagyon, nagyon rossz viselkedése” nem marad következmények nélkül. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.