Budapesti V4-es csúcs: külügyi találkozó a futballstadionban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Groupama Arénában tartottak megbeszélést a külügyérek. Fradis focistákkal és mezekkel készült a csoportkép.

Földi Bence
2017. 07. 10. 17:54

Reggel fél nyolckor kezdődött a sajtóregisztráció, de érdemi esemény csak háromnegyed tizenkettőkor volt, addig ide-oda szaladgáltak az újságírók – főleg a tévések és a fotósok – a termek között, hogy mindenkiről megfelelő felvételek készüljenek.

A helyszín egyébként több vendégnek is tetszett. Jakub Dürr cseh külügyminiszter-helyettes megköszönte, hogy az új stadionban találkoztak; míg Marija Pejcinovic Buric horvát miniszterelnök-helyettes, kül- és európai ügyi miniszter asszony dicsérte a vendéglátást – utalva a helyszínre is.

Nos, ők biztosan nem a VIP-lelátó bal szélén elhelyezkedő Telekom-szektoron át közelítették meg a sajtószobát, ahol a sajtótájékoztató zajlott. A szektorban ugyanis komoly átépítési munkák zajlanak, az újságírók ezen keresztül, koszban, lógó kábelek között mozoghattak a helyszínek között, annak ellenére, hogy a stadion kevesebb mint három éve lett kész.

A terembe érkező felek mind egyenként sétáltak, csak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélgetett Karl Erjavec szlovén külügyminiszterrel. A sajtótájékoztatót Szijjártó szívélyesen kezdte, barátainak nevezve kollégáit. A találkozón a magyar elnökség „A V4 összeköt” szlogenjének szellemében arról egyeztettek a résztvevők, hogy az energetikai, közlekedési és digitális kapcsolatokat, összeköttetéseket javítani kell. Emellett témaként felmerültek a biztonsági kihívások is, így az ukrán konfliktusról, valamint a Nyugat-Balkán EU-ba való integrálásának felgyorsításáról is beszélgettek a felek. Ugyan Szijjártó utóbbival kezdte mondandóját, Marija Pejcinovic Buric horvát miniszterelnök-helyettes, kül- és európai ügyi miniszter megjegyezte, szerinte túlságosan háttérbe volt szorítva a bővítés kérdése, fontossága ellenére. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter és lengyel kollégája, Witold Waszczykowski pedig arról beszélt, ambiciózus a magyar elnökség programja, amelyet teljes mellszélességgel támogatnak. A lengyel külügyér egyébként büszkén beszélt arról is, hogy a Három tenger együttműködés kapcsán Donald Trump amerikai elnök a múlt héten Varsóban járt.

A nyilatkozatokat követően három kérdést engedélyeztek a sajtónak, magyar részről csak az M1 kérdezhetett, ám egy felvidéki újságíró is arra volt kíváncsi, mint mi. A V4-en belüli feszültségekre vonatkozó kérdésére Szijjártó Lajcák felé fordult, akit „Miro barátomnak” nevezett, majd úgy folytatta, hogy sosem volt még ilyen jó a szlovák–magyar kapcsolat, valamint most a legerősebb a V4.

– A visegrádi csoportban semmiféle repedés nincsen. Értjük, hogy Nyugat-Európából próbálkoznak az egység megbontásával. Próbálkozni lehet, de nem fog sikerülni – jelentette ki Szijjártó, majd a vele a sajtótájékoztató alatt többször sugdolózó és összenevető Lajcák szólalt meg. Szerinte abból erednek véleménykülönbségek, hogy a V4-ből csak Szlovákia tagja az eurózónának, így máshonnan értelmezik az uniós vitákat.

Grigorij Meseznikov szlovák politológus korábban lapunknak úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia a többsebességes Európában egyértelműen a maghoz kíván tartozni – ez és a slavkovi háromszög még komoly kihívást jelenthet a V4 számára.

Külügyi vezetők a miniszterelnöknél

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután az Országházban fogadta a visegrádi csoport (V4) magyar elnöksége első külügyminiszteri találkozójának résztvevőit – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője. A V4-es külügyi vezetők Ausztria, Horvátország és Szlovénia delegációjával kiegészülve tárgyaltak Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására. A miniszterelnöknél folytatott megbeszélés fő témája az EU nyugat-balkáni bővítése volt, amelyet a résztvevők fő prioritásnak neveztek. A Nyugat-Balkán integrációs folyamatának felgyorsításával súlyos biztonsági kihívásokat lehetne megelőzni, de ehhez meg kell változtatni azt az időhúzó politikát, amely jelenleg Brüsszel, illetve egyes tagországok részéről tapasztalható – szögezték le a találkozón. Nagy hangsúlyt kapott a megbeszélésen a nyugat-balkáni migránsútvonal újranyílásának megakadályozása is –mondta a sajtófőnök. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.