Ráadásul roppant körülményes a kilövés megszervezése is, azt nem bízzák kizárólag a vadászra vagy a vadőrre, így mire a vadkár helyszínén egy környezetvédő is elvégzi az előírt vizsgálatokat, nehezen lehet megállapítani, pontosan melyik medve garázdálkodott. „Tisztázni szeretném, hogy kizárólag az a medve jelent problémát, amelyik a városokban kukázik, megöli a háziállatokat, feltöri a hétvégi házakat. Olyan nem létezik, hogy visszavadítás, ha három évig emberek nevelik őket csirkehússal. A vadállat talál megfelelő mennyiségű élelmet a természetben, ellenkező esetben rég kipusztult volna” – szögezte le kérdésünkre a vadgazda mérnök.
A Hargita megyei Balánbányán működő medve-visszavadító központban tizenkét éve foglalkoznak árván maradt bocsok nevelésével és a vadonba történő visszaszoktatásukkal; alapítása óta több mint száz bocs nőtt fel a létesítményben. Bereczky Leonárdó, a húsz hektáron elterülő „medveóvoda” vezetője korábban úgy nyilatkozott: megpróbál úgy bejárni a táplálékkal a szoktatókertbe, hogy ne vegyék észre a medvék, mivel nem jó, ha látják a kapcsolatot az étel forrása és az ember között. „Azok a medvék, amelyeket mi neveltünk, kisebb eséllyel indulnak a vadonba, az erősebb medvék gyakran meg is támadják őket. Az általunk visszavadított medvék felét az erősebb egyedek pusztítják el, tehát nem beszélhetünk elszabadult méretű túlszaporodásról. Hiába növelik a kilövési keretet, a vadkárok mértéke nem fog csökkenni, mert ez nem a medvepopuláció méretével függ össze, hanem azzal, hogy bemerészkedtünk az életterükbe” – nyilatkozta nemrég Bereczky a Maszol portálnak. Szerinte megelőzhetőek lennének a vadkárok, ha a gazdák nem ültetnének kukoricást az erdő szélére, nem legeltetnék a teheneket és a juhokat a vadonban, és ha villanypásztorral kerítenék be a gazdaságukat.
