Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint Németország politikai öngyilkosságot követ el azzal, hogy a német kormány megtiltotta a rendezvényt, ahol a török elnök beszédet mondott volna honfitársai előtt – írja a német Die Zeitre hivatkozva az Independent.
„A németeknek helyre kell hozniuk a tévedésüket, hiszen szükségünk van egymásra” – érvelt a török elnök, aki a héten Hamburgba érkezik a G20-csúcstalálkozóra. A német kormány döntése felbőszítette a németországi kurdokat, akik hevesen tiltakoztak Berlin lépése ellen.
Sigmar Gabriel német külügyminiszter szerint Erdogan felszólalása azért nem lett volna jó ötlet, mert a csúcs miatt nem lett volna elegendő a rendőrségi kapacitás a rendezvényre.
A diplomáciai botrány még áprilisban robbant ki, amikor Hollandiában és Németországban több olyan rendezvényt is betiltottak, amelyen török politikusok az elnöki rendszer bevezetését célzó alkotmánymódosítás mellett kampányoltak volna a helyi török közösség előtt. A török elnök egyszerűen náci maradványnak és fasisztának nevezte a holland és a német kormányt a választási kampányok letiltása miatt.
Ugyanakkor Erdogan most azt mondta: nincs személyes ellentéte Angela Merkel német kancellárral. Bár azt is hozzátette, amíg Németország nem küldi vissza Fethullah Gülen támogatóit Törökországba, addig a terroristák védelmezőjeként tekint a németekre. A török elnök Gülent tette felelőssé a tavalyi sikertelen puccskísérletért, de a hitszónok tagadta a vádakat.