„Ha elkezdünk egy tárgyalást, azt tisztességesen végig kell vinni. Magyarország nem támogat semmilyen felfüggesztést, megszakítást, álláspontja szerint nagy történelmi megállapodást kell kötni Törökországgal.” Ezeket a szavakat Orbán Viktor mondta június 30-án Ankarában, mikor arról kérdezték, mi a véleménye az ország uniós csatlakozásáról.
Nem telt el azóta egy hét, és az Európai Parlamentben napirendre került az ügy: a csütörtöki strasbourgi plenáris ülésen a Törökországról szóló állásfoglalásról szavaztak. Ez az állásfoglalás nem bánik túl kesztyűs kézzel a törökökkel. Összhangban a 2016 novemberivel, ismét emlékeztet például arra, hogy be kell fagyasztani a csatlakozási tárgyalásokat, de Ankara szemére hányja a puccskísérlet utáni tisztogatást, a sajtószabadság sérülését, az ellenzék ellehetetlenítését, és a ciprusi konfliktus megoldatlanságát is. A fideszes EP-képviselők tehát máris próbatétel elé érkeztek: vajon a magyar kormányfő komolyan gondolta szavait, és kész kiállni Törökország mellett az Európai Unióban, vagy csak üres ígéreteket tett?
Nos, a szavazás alapján sem ez, sem az. Az állásfoglalást a képviselők 477 vokssal 64 ellenében, 97 tartózkodás mellett elfogadták. A fideszes képviselőket azonban nem az ellenzők – a 64-ek között még magyar sincsen –, hanem a tartózkodók között kell keresni. Szájer József kivételével (aki valószínűleg nem volt jelen), mindannyian úgy döntöttek, sem igent, sem nemet nem mondanak. Ezzel szembe mentek a frakciófegyelemmel is, hiszen a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt döntő többsége igennel voksolt, és csak kevesen voltak a „lázadók”. A döntés okairól megkérdeztük a képviselőket is, ám sajnos ezúttal sem kaptunk választ. Orbán Viktor ankarai kijelentései azonban minden bizonnyal szerepet játszhattak a szavazásnál, hiszen ha a tavaly novemberi állásfoglalás – amely már ugyancsak javasolta a csatlakozási tárgyalások befagyasztását – voksait vizsgáljuk meg, még nem volt ekkora a szigor: két fideszes képviselő (Erdős Norbert és Tőkés László) akkor még megszavazta a Törökországot kritizáló határozatot.
A teljesség kedvéért hozzátesszük, a független Morvai Krisztina, és a jobbikos Balczó Zotlán szintén tartózkodott. Az MSZP-s Szanyi Tibor, az LMP-s Meszerics Tamás (aki egyénként az állásfoglalás kidolgozásában is részt vett), a PM-es Jávor Benedek, a DK-s Niedermüller Péter támogatták az állásfoglalást. A jobbikos Kovács Béla, aki valószínűleg el sem utazott Strasbourgba, a DK-s Molnár Csaba és az MSZP-s Ujhelyi István nevét hiába kerestük a szavazók listáján.
No nem mintha az Európai Parlament döntésének olyan nagy jelentősége lenne. A határozat végrehajtása nem kötelező érvényű, csupán tanács, amely fokozza a nyomást az Európai Bizottságon és a tagállamokon. Gyakorlati következményei nincsenek, legfeljebb egy: biztosra vehető, hogy Törökország ismét dörgedelmesen kikéri magának a történteket. Binali Yildirim török kormányfő azonnal ki is jelentette: az EP döntése számukra semmis.
Az egész ügy körüli vita egyébként is sok hűhó semmiért. Bármit is mondjanak a felek – elsősorban belpolitikai üzenetként –, a török csatlakozás kérdése már eddig is be volt fagyva, a puccskísérlet, majd az alkotmánymódosítási népszavazás után pedig az a kevés esély is elszállt az olvadásra, ami eddig megvolt. Törökország 1987-ben adta be formálisan csatlakozási kérelmét az akkor még Európai Közösségbe, ám az azóta eltelt harminc év sem volt elég, hogy a folyamat végére érjenek.
