Netanjahu bezáratná és kitiltaná az Al-Dzsazírát Izraelből

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az izraeli miniszterelnök szerint a dohai székhelyű televízió felelős a jeruzsálemi erőszakos cselekményekért.

MN
2017. 07. 27. 4:49

Közben napokkal a fémdetektoros kapuk és biztonsági kamerák kényszerű leszerelése után Izrael szerda éjjel újabb biztonsági eszközöket – kordonokat és egy fém felüljárót – távolított el a Mecsetek tere közeléből, eleget téve a muszlim tüntetők és vezetőik követeléseinek. A palesztin televízió híradása szerint az izraeli lépést palesztinok ezrei ünnepelték az utcákon csütörtökre virradó éjjel. Az emberek táncoltak örömükben, Allahot éltették, és tűzijátékokat gyújtottak.

Muszlim vezetők az újabb izraeli lépés láttán úgy nyilatkoztak, csütörtökön a nap folyamán fogják eldönteni, hogy a hívők visszatérhetnek-e a Mecsetek terére imádkozni, véget vetve ezzel a válságnak, amelyet Izrael a helyszínen tett engedményekkel remélt megoldani.

A zsidók által Templomhegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb imahelye, az Al-Aksza mecset, s a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt a legszentebb helyük, a jeruzsálemi szentély. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet, az Al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében Jordánia gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.