Vannak azért pozitív példák is. A jobbikos Balczó Zoltán és a független Morvai Krisztina válaszaiból kiderül, hogy mindketten ott voltak a szóban forgó ülésen. „Nem értem, miért pont most kedden tűnt fel neki, hogy harmincan vannak az ülésteremben, miközben nyolc éve, amióta EP-képviselő vagyok, ez a szokványos létszám.
Kivéve persze a szavazást, amikor telt ház van – már csak azért is, mert a szavazógép igazolja a napidíjhoz szükséges jelenlétet”
– írta lapunknak Juncker kirohanásáról Morvai Krisztina.
Niedermüller Péter ugyancsak tanúja volt a történteknek: „Juncker nem biztos, hogy a megfelelő kifejezést használta, de a felháborodását értem. Ami igazán felháborító, az azonban a néppárti frakció elnökének, Manfred Webernek a kijelentése, aki szerint ők azért nem vettek részt az ülésen, mert nem kívánnak tapsolni valakinek, aki belekeveredett a Panama-papírok botrányba” – vélte a DK-s politikus.
Szanyi Tibor elismerte, hogy ő sem volt jelen az ülés említett szakaszán egyéb hivatalos elfoglaltságai miatt. Az MSZP-s képviselő szerint Juncker és Antonio Tajani EP-elnök konfliktusa miatt a történtek intézményközi vitának tűnhetnek, valójában a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt két vezetőjének nézeteltéréséről van szó, hiszen az EP-ben is jobboldali vezetés van. Szavait így zárta:
„Az egész cirkusz halál felesleges és kártékony volt”.
A szocialista Ujhelyi István széke ugyancsak üres volt Juncker felszólalásánál, a képviselő ugyanis tárgyalt abban az időben. Egyúttal emlékeztetett rá, az ülések reggel kilenctől gyakran éjfélig is eltartanak, így az ülésteremben általában az érintettek szoktak ülni.
Meszerics Tamás szintén egy munkacsoporti ülésen vett részt, ugyanakkor úgy vélte, a máltai elnökség semmi látványos eredményt nem produkált – ami egyébként összhangban volt Juncker szándékaival. „Ezután a fél év után nem várható el egy újabb politikai izgalom” – összegzett az LMP-s politikus.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!