Újabb példa mutatja, hogy gendersemlegesedik a Nyugat

„Nem meghatározott” – ez került egy kanadai baba egészségügyi kártyájára a nemének helyére.

MN
2017. 07. 06. 8:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly télen, majd idén márciusban is a hírekbe került, hogy egy amerikai szerző Tampon Tóni kalandjai címmel adott ki egy gyermekeknek szóló kifestőkönyvet, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy vannak menstruáló férfiak is A SheThinx nevű feminista portálnak a szerző, Cass Clemmer azzal indokolta a könyv megírását, hogy baptista gyülekezetben nőtt fel, ahol nem tudott meg semmit a menstruációról. Arra a kérdésre viszont nem adott konkrét választ, miért gondolja úgy, hogy férfiak is menstruálnak.

Akárhogy is, a kanadai példa nem egyedülálló, korábban is találkozni lehetett olyan hírekkel, hogy bizonyos szülők gendersemleges módon próbálták nevelni gyermeküket. Beck Laxton és partnere, Kieran Cooper öt évig nevelte gendersemleges játékok között, egy tévémentes lakásban a fiúnak született Sashát, hogy a gyermek „igazi személyisége” felszínre kerüljön és ő dönthessen arról, hogy melyik nemhez akar tartozni. A brit konzervatív napilap, a Daily Telegraph 2012-ben megjelent cikke szerint Sasha végül kijelentette, ő bizony fiú.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.