A köztisztviselők csak ne lájkolgassanak kormánykritikus tartalmakat!

Fegyelmi eljárás indulhat a jövőben Ausztráliában azok ellen, akik így tesznek.

MTI
2017. 08. 08. 10:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új szabályok szerint az ausztrál közszolgáknak elsősorban a saját hivataluk bírálatától kell tartózkodniuk a közösségi médiában, illetve a magánlevelezésükben. A kódexben felhívják a figyelmet arra is, hogy ha valaki lájkol vagy megoszt egy bejegyzést a Facebookon, akkor az annak tekinthető, hogy az illető helyesli az adott bejegyzés tartalmát. Szabálysértésnek számít ezentúl továbbá az is, ha egy köztisztviselő nem határolódik el a saját oldalán más felhasználók által megjelenített kormánykritikus kommentároktól. Az új útmutató azt is leszögezi, hogy az ausztrál közszolgák nem bírálhatják egyik parlamenti párt tagjait sem, miként tartózkodniuk kell a minisztereket és a miniszterelnököt illető kritikáktól is.

A közösségi média használatára vonatkozó új útmutatóval kapcsolatban szakszervezeti vezetők és jogászok azonnal komoly aggályokat fogalmaztak meg, egyesek szerint a változtatások alkotmányellenesek. Túl messzire megy a kormány, amikor korlátozni akarja a köztisztviselőket abban, hogy a privát életükben bírálhassák a miniszterelnököt vagy az ellenzéket – fogalmazott egy jogvédő.

A közszolgálati bizottság szerint azonban az új szabályok nem korlátozóbbak, mint az eddigiek, csupán egyértelműsítik, hogy a köztisztviselőknek miben kell óvatosnak lenniük, amikor a közösségi médiát használják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.