A túlélőkkel együtt emlékeztek Auschwitzban a roma holokauszt áldozataira

Becslések szerint a nácik a kétmilliós európai cigányság 10-30 százalékát gyilkolták meg.

MN
2017. 08. 02. 15:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A túlélők részvételével megemlékeztek szerdán az auschwitz-birkenaui volt náci német haláltábor területén a roma holokausztról – olvasható az auschwitzi múzeumnak az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A ceremónián több százan vettek részt, a túlélőkön kívül jelen voltak a roma és a zsidó szervezetek, valamint a lengyel kormány és a parlament tagjai, képviseltették magukat az európai intézmények is.

A megemlékezésen megszólalt Romani Rose, a Német Szintik és Romák Szövetségének elnöke, leszögezve: augusztus 2. mélyen bevéste magát a roma kisebbség emlékezetébe, hiszen ezen a napon 1944-ben azok a romák, akiknek addig sikerült túlélniük a terrort és a megsemmisítést, meghaltak az auschwitz-birkenaui gázkamrákban.

A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer romát gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban. Becslések szerint a roma holokauszt idején a nácik a kétmilliós európai cigányság 10-30 százalékát gyilkolták meg, közülük 23 ezret Auschwitzban. A történészek ötezer és hetvenezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik koncentrációs táborokban vesztették életüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.