Sziszifuszi munka lett az Európai Unió számára a migráció elleni védelem: alighogy talál valamiféle megoldást az egyik útvonal lezárására, máris megnyílik egy másik. No azért nem kell túl nagy találékonyság az embercsempészeknek sem, hogy túljárjanak a brüsszeli vízfej eszén, elég, ha ránéznek a térképre. Ha az egyik irány le van zárva – migrációs alkuval vagy kerítéssel –, akkor másikat kell keresni. Magától értetődő lenne egy lépéssel a migránsok előtt járni, és egész egyszerűen minden lehetséges útvonalat ellenőrizni, magyarán megvédeni saját külső határainkat. Ez a feladat azonban egyelőre túl nagy falat az Európai Uniónak, így marad, hogy minden tagállam saját maga cselekszik.
2016 márciusáig, amíg az Európai Unió és Törökország meg nem kötötte az úgynevezett migrációs alkut, az emberáradat utóbbi felől érkezett Görögországba, elsősorban a tengeren keresztül. A megállapodás értelmében az unió 3+3 milliárd euró támogatást ad Ankarának, cserébe a Törökországból illegálisan érkező szíriai migránsokat a görögök visszafordíthatják, ugyanakkor minden ilyen visszafordított migránsért az unió köteles egy másikat törvényes módon átvenni. Az alku ezer sebből vérzik. A hárommilliárd euróból például még csak alig több mint 800 milliót fizettek ki, de az áttelepítési procedúra is működésképtelen. Hiszen miközben csak az idén már 12 440-en érkeztek Görögországba, eddig a csigalassúságú bürokratikus eljárás miatt visszatoloncolni csak 506 embert sikerült. Fontosabb azonban, hogy a megállapodás eredményes. Mivel az illegálisan érkező migránsok tudják, hogy nem maradhatnak Európában, inkább meg sem kísérlik az átkelést. Így a 2015-ben még közel milliós áradat tavalyra 173 ezresre mérséklődött, idén pedig már nem is Görögországba érkeznek a legtöbben. Ezzel tehermentesült a nyugat-balkáni útvonal is, de a statisztikák szerint a török–bolgár szárazföldi határon szintén drasztikusan csökkent az elsősorban afgán próbálkozók száma, a bolgár táborok szinte kiürültek. Miután Szófia csütörtökön közölte, hogy 600 katonát küld a határ ellenőrzésére, várhatóan ezt az irányt sikerül szinte teljesen lezárni.
Csakhogy nyílnak helyette új utak. Bulgáriát megkerülve a migránsok újabban a Fekete-tengeren átkelve próbálnak eljutni Romániába, vagy a magyar–szerb kerítést megkerülve ugyancsak Románián át jutnának be az Európai Unióba. Bukarest tájékoztatása szerint az elmúlt hat hónapban megötszöröződött az érkezők száma, ami jól jelzi, hogy egyre többen számolnak ezekkel a lehetőségekkel.
Ez azonban csak csepp a tengerben, a hangsúly egyértelműen Észak-Afrikára, elsősorban a háború dúlta Líbiára helyeződik át, ahol óvatos becslések szerint is 600 ezer menekült várakozik. Az idén a tengeren átjutott 119 ezer migráns közül 97 ezer ebből az irányból Olaszországba érkezett. Ezzel együtt megváltozott a bevándorlók összetétele is: a szírek alig 2 százalékot adnak, a többség afrikai, a legtöbben a nigériaiak (17,8), guineaiak (9,8), elefántcsontpartiak (9,3) vannak, de sokan jönnek az ázsiai Bangladesből is (10,4). Jellemző, hogy a háború ellenére a líbiaiaknak eszük ágában sincs menekülni, számuk olyan alacsony, hogy még statisztikát sem vezetnek róluk.
A jó hír az, hogy Líbia esetében az Európai Unió legalább felismerte a problémát, még ha a megoldási javaslatok eltérők is. Orbán Viktor nemrégiben például úgy vélte, katonai beavatkozással kellene rendet tenni az országban, bár azt nem fejtette ki a miniszterelnök, mégis hogyan képzelne el egy effajta akciót. Emmanuel Macron francia elnök inkább a diplomácia erejében bízik, és tető alá is hozott egy tűzszünetet – ezzel a gond csak az, hogy Líbiából eddig sem a háború miatt menekültek. A fegyvernyugvás mindenesetre segíthet stabilizálni az országot, ami már fontos előrelépés lenne a migráció elleni küzdelemben is. Egy másik, a magyar kormány által is régóta szorgalmazott elképzelés, hogy Európa területén kívül hozzanak létre táborokat. A baj ezzel csak az, hogy az érintett országok nem kérnek az ötletből. – Azzal nem lehet megoldani a problémát, ha az embereket táborokba dugják. És ott mégis mit kezdenek velük? Hiszen a számuk egyre csak nő! Mégis hány táborra lenne szükség? – zárta ki például a lehetőséget a Magyar Nemzetnek adott júniusi interjúban Karíma Kabázs marokkói nagykövet.
A leggyakorlatiasabban még mindig az olaszok próbálják kezelni a helyzetet: egyrészt jó érzékkel újranyitották a nagykövetségüket Líbiában, másrészt rájöttek, ha nincs, aki átszállítsa a migránsokat, akármennyien is várakozhatnak a túloldalon. Ezért hadat üzentek az embercsempészeknek és azoknak a civil szervezeteknek is, amelyek egészen a líbiai partokig elmerészkednek „menteni”. A módszer egyelőre működik: augusztusban jelentősen csökkent az átkeléssel próbálkozók száma. Mindenesetre hogy ne ismétlődjön meg a görög példa, tehát az Olaszországba érkező migránsok ne utazzanak tovább, Ausztria csütörtökön 70 katonát vezényelt a Brenner-hágóhoz.
Kapu lehet még Európába Marokkó felől Spanyolország, ahová az idén már ugyancsak háromszor annyian érkeztek (eddig 12 ezren), mint tavaly ilyenkor. Itt a két spanyol enklávé, Ceuta és Melilla szárazföldön is megközelíthető, rendre szabályosan meg is ostromolják a kerítéseket a menekültek, akik többségükben ugyancsak afrikai államokból kelnek útra, olykor a Szaharán átkelve kockáztatva életüket. A térképre pillantva látszik, hogy Észak-Afrika felől lehetőségként kínálkozik még Algéria, Tunézia és Egyiptom. Ezek az országok azonban egyelőre nem túl jelentős kibocsátók, köszönhetően a stabilitásnak, az embercsempészek elleni hatékony küzdelemnek és az unióval való szoros együttműködésnek.
