Mini migrációs csúcsot hívott össze hétfőre Párizsba Emmanuel Macron. Azért minit, mert a külpolitikájában kifejezetten aktív francia államfő gyakorlatias módon esetleges kerékkötőket nem hívott meg, csak a leginkább érintetteket. Így ott volt a francia fővárosban Paolo Gentiloni olasz és Mariano Rajoy spanyol kormányfő, Angela Merkel német kancellár, Federica Mogherini, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint a líbiai egységkormány vezetője, továbbá Csád és Niger elnökei. Különösen a névsor második, afrikai fele érdekes, hiszen jól jelzi a szemléletváltást, amely szerint már Európa határain kívül meg kell állítani a kontinens felé igyekvő emberáradatot.
Emmanuel Macron – pontosabban már sokak által sokféleképpen megfogalmazott – terve arról szól, hogy az unió hozzon létre gyűjtőtáborokat, úgynevezett hotspotokat Észak-Afrikában. Az ötletet ugyan az érintett országok visszautasítják, azonban a lényegi elem mégiscsak az, hogy ha sikerül a migránsokat Afrikában tartani, akkor a folyamat ellenőrizhetővé válik. Ennek egyik módja a kibocsátó országok támogatása – azonban ez legfeljebb hosszú távon képzelhető el, hiszen az érkezők jelentős része már most sem háború elől menekül, hanem gazdasági okokból. A másik opció az embercsempészek elleni küzdelem, a migrációs útvonalak felszámolása – itt jön a képbe Niger, Csád és Líbia. Nem utolsósorban a harmadik a külső határaink megerősítése, melyet inkább az olaszok és a németek forszíroznak.
A legsürgetőbb feladat a háborús Líbia stabilizálása, hiszen 2017-ben az emberáradat (körülbelül 98 ezer ember) ebből az irányból érkezett, Olaszországba. A megosztott észak-afrikai országnak az EU 136 millió eurót biztosít elsősorban a migráció elleni harcra, ami nem túl magas összeg, ha összevetjük például a Törökországnak ígért 3 milliárddal. A statisztikákat böngészve ugyanakkor feltűnő, hogy júliusban és augusztusban meredeken csökkent a Földközi-tengeren átkelők száma, ebben a hónapban eddig nem egészen hétezren érkeztek. Magától megoldódott volna a probléma?
Azért nem egészen. A migráció mérséklődésében jelentős szerepet játszott, hogy Olaszországnál betelt a pohár, és szigorúbban lépett fel az egészen a líbiai partokig elmerészkedő civil szervezetek ellen. A veszélyes átkelést kockáztatók – idén 2400-ra becsülhető azok száma, akik hullámsírban végezték – eddig bármilyen ütött-kopott csónakkal is útra keltek, hiszen abban bíztak, hogy az európai hajók úgyis „kimentik” őket. Ez a gyakorlat azonban jobbára megszűnt.
Ugyanakkor nem túl nagy dobra vert helyszíni beszámolók azt is megemlítik, hogy a nagy csend mögött más is meghúzódik: állítólag az európai hírszerzési szervek alkut kötöttek a part menti milíciákkal. Ennek értelmében néhány millió euróért és segélyszállítmányért cserébe a fegyveresek visszatartják a migránsokat, és nem engedik, hogy a csónakok vízre szálljanak. Úgy tűnik, a módszer hatékony, a gond csak egy vele.
Ha a pénz beszél, akkor a lépés csak felveri az embercsempészet árát. Azaz vagy egyre többet fizet az EU, vagy a milíciáknak előbb-utóbb ismét jobban megéri majd útnak ereszteni az Európába vágyókat.
Hosszú távú megoldás tehát valóban a líbiai politikai rendezés lehetne – amelyhez ugye Orbán Viktor a katonai megoldást sem zárta ki –, amiben fontos lépés volt az ugyancsak Emmanuel Macron által tető alá hozott tűzszünet. A francia államfőnek azonban vigyáznia kell, nehogy megégesse magát a migrációs válsággal és annak rendezési kísérletével. A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján augusztusban tovább csökkent a népszerűsége, és már csak 40 százalékon áll. Külpolitikájában eddig ügyesen mozgatta a szálakat, azonban egy kudarc tovább tépázhatja támogatottságát.
