A Madrid és Barcelona közötti konfliktus egyáltalán nem új keletű, és az elmúlt 150 év alatt már háromszor kerestek rá megoldást, kétszer sikertelenül. 2003 végén az általános választások kampányának hevében a katalán autonómia bővítésére tett ígéretet az akkori ellenzéki szocialista párt (PSOE). Aztán amikor a szocialisták valóban kormányra kerültek a madridi pályaudvari merényletek utáni (2004. március 11.) választásokon, megkezdődött az 1980-ban életbe lépett első katalán autonóm statútum bővítése. 2006 folyamán a katalán és a madridi parlament is elfogadta az új tartományi alapszabályzatot, és életbe is lépett a katalóniai népszavazás után. De mivel a mostani kormányzó párt, a Néppárt (PP), már 2006-ban is ellenezte a bővítést (ellenzékként) – mert például több kényes helyen tartalmazta a (katalán) nemzet szót -, ezért az alkotmánybíróság négy év halogatás után 2010. június 28-án még a második Rodríguez Zapatero-kormány idején visszanyeste a legtöbb érdemi bővítést.
A felháborodás nyomán a mérsékelt katalán nacionalisták 7 év szünet után visszakerültek az országrész élére, és két évig tartó puhatolózás után 2012. szeptember 27-én Artur Mas váratlanul belekezdett az akkor még önrendelkezési folyamatnak nevezett programba. Több szarvashibát elkövetett, ezért hiába került be a közbeszédbe az addig látványosan került függetlenség szó, se Mas, se a mostani tartományelnök, Carles Puigdemont nem tudta elérni öt év alatt, hogy az önállóság híveinek aránya végre meghaladja a számukra kívánatos 50 százalékot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!