Kern ráfaraghat a sorosozó negatív kampányra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem a szélsőjobb, hanem a szocdemek kampányoltak a néppárti Sebastian Kurz ellen nemtelen eszközökkel.

Techet Péter
2017. 10. 07. 10:59

Christian Kern ugyan csak egy éve része az osztrák politikának, mégsem sikerült friss arcként eladnia magát. Aki változást akar, az Kurzra szavaz, noha a harmincegy éves politikus nem számít újoncnak a bécsi politikában: először integrációs államtitkárként, majd külügyminiszterként volt részese a nagykoalíciónak. Míg azonban az SPÖ az unott nagykoalíció pártjaként jelenik meg, Kurz az ÖVP-t teljesen átformálta: a párt „Kurz Listája – Új Néppárt” név alatt indul, és az eddigi fekete helyett a türkizkék szín dominál. Kurznak sikerült megszólítania azon elégedetlen szavazókat is, akik eddig az FPÖ-re szavaztak. Nagy kérdés azonban, hogy Kurz kész-e majd koalíciót kötni az FPÖ-vel.

A kispártok a nagyok versenyében kevéssé játszanak fontos szerepet. A jobboldali liberális Új Ausztria (NEOS) ugyan megszerezte magának a tavalyi elnökválasztási kampány harmadik helyezettjét, a független Irmgard Grisst, de így is csak négy-öt százalékra van esélyük. A liberálisok egyedül Bécsben és a legnyugatibb Vorarlberg tartományban népszerűek. A Zöldek eközben gyakorlatilag kettészakadtak. A párt baloldaláról kilépett Peter Pilz, aki saját neve alatt összehozott egy új, egyszerre baloldali és iszlámkritikus pártot. Mindkét szervezet a bejutási küszöb körül imbolyog.

Noha pár ÖVP-s politikus, főleg a volt pártelnök Erhard Busek és az egykori EU-biztos Franz Fischler környezetéből, egy néppárti-liberális-zöld koalíció mellett lobbizik, Kurz vélhetően inkább az FPÖ-vel közösen vagy kisebbségből lenne majd Ausztria kancellárja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.