Az MTI azt írta, hogy Monserrat Candini az ANTENA3 televízió csatorna reggeli műsorában ezt cáfolta, és azt mondta: épp a szállodák panaszkodtak a rendőrök jelenlétére, akik vasárnap éjjel a hotel előtt több embert is megütöttek azok közül, akik ellenük tiltakozva megjelentek ott. Pineda de Marban, a polgármester első helyettese is távozásra szólította fel az ott elszállásolt rendfenntartókat, mondván: nincs ok a jelenlétükre.
A rendőrök szállodái előtt is tüntetések voltak. A rendőrök a szálloda bejáratánál felsorakozva viszont lényegében a demonstrálók ellen tüntettek, és azt követelték a tüntetőktől, hogy hagyják végezni a rendfenntartók munkáját.
Juan Ignacio Zoid spanyol belügyminiszter erre reagálva bejelentette: október 11-ig meghosszabbítják az átvezényelt spanyol rendfenntartók jelenlétét Katalóniában, és kijelentette: nem hagyják a szállodákat, ahol elszállásolták őket. Szerinte egy jogállamban elképzelhetetlen, hogy inzultálják a rendfenntartókat, akik a törvénynek akarnak érvényt szerezni. A miniszter üzenetet intézett a rendőrség és csendőrség kötelékében szolgálókhoz, és azt mondta: az állampolgárok tisztában vannak azzal, hogy mit képviselnek, a spanyol kormány pedig megvédi méltóságukat és garantálja jogaikat.
A spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért illegális népszavazás megrendezése miatt 10 ezer spanyol csendőrt és rendőrt vezényeltek Katalóniába, akinek nagyobb részét bérelt tengerjáró hajókon szállásolták el. Sokakat helyeztek el azonban városi szállodákban is szerte Katalóniában, amelyek előtt már a szavazás előtt is jelentek meg tüntetők, hangoskodók, akik például lábasokat, konyhai edényeket ütögettek, így tiltakozva a fokozott hatósági jelenlét ellen.
A tiltakozó akciót eredetileg még a múlt héten helyezte kilátásba négy kisebb dolgozói érdekképviselet, civil szervezetek és cégek támogatása mellett, mint „harcot az elnyomás ellen a szabadságért”, így kifejezve ellenérzésüket a hatósági intézkedésekkel szemben, amellyel a spanyol kormány igyekezett megakadályozni az alkotmánybíróság által felfüggesztett referendum megrendezését.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!