Talán nem is volt annyira cinikus Jean-Claude Juncker válasza Tallinnban egy riporteri kérdésre, amellyel a brexittárgyalásokról faggatta az Európai Bizottság elnökét. A politikus az Európai Tanács szeptember végi csúcstalálkozójára érkezve azt mondta, csodának kellene történnie, hogy a kilépési egyeztetések kimozduljanak a holtpontról. De talán még az egy helyben toporgásnál is nagyobb a baj, hogy a brit kormánypártban és Theresa May kabinetjének környezetében érzékelhető elbizonytalanodás nemcsak hátráltatja, de immár ki is siklathatja Nagy-Britannia törvények adta időkeretben történő távozását az Európai Unióból.
A holtpontról, a folyamat megfenekléséről ékesebben nem is szólhatnának mások, mint épp az érintettek. Hétfőn Theresa May kijelentette, azután, hogy
London előterjesztette kilépési javaslatait, az Európai Unióban maradó tagországok térfelén pattog a labda.
Órákon belül egy brüsszeli csúcsbürokrata azt válaszolta, a labda az Egyesült Királyság térfelén van a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatott egyeztetéseket illetően. Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője szerint a brit fél is tudja, hogy két szakaszra lettek osztva a tárgyalások, és amíg nem sikerül rendezni a kiválás legfőbb kérdéseit, addig nem lehet megkezdeni az egyeztetést a jövőbeli kapcsolatokról, a kereskedelmi viszonyról.
Mindennek közvetlen előzménye is lehet, hogy a baloldali The Guardian napilapban publikáló londoni uniós szakjogász, Jessica Simor két névtelen, de megbízható forrásra hivatkozva a múlt hétvégén azt írta, Theresa Maynek olyan szcenáriót vázoló dokumentum van a kezében, amely szintén jogászoktól származik, és amelyben
a kilépés felfüggesztésének, a folyamat visszafordításának jogi lehetőségeit részletezik.
Ezt a lehetőséget egyébként az ország kilépéséről döntő, már megszavazott, érvényben lévő jogszabály beterjesztője, Lord Kerr előzőleg nyilvánosan is felvetette. A szakjogász most az információs szabadságra vonatkozó törvényre hivatkozva kérte a dokumentumok megismerhetőségét. Jessica Simor szerint ugyanis a brexit folyamatának legvégéig nincs akadálya annak, hogy a kilépést megkezdő, az uniós alapszerződés 50. paragrafusáról szóló parlamenti határozatot egyszerűen visszavonja az alsóház, mivel a jogszabály különben sem a kilépésről, hanem a kilépési szándék bejelentéséről szól.
A hivatalos kormányálláspont szerint a kilépés nem visszavonható, a brit kormányfő a múlt heti pártkongresszuson is elszántnak mutatkozott a folyamat végigvitelében. May itt azt javasolta, hogy a 2019. márciusi brexit után kezdődjön egy legfeljebb kétéves átmeneti időszak, amely alatt a közös piachoz való hozzáférés még akadálymentes. Ennek ára az lenne, hogy Nagy-Britannia vállalja az uniós költségvetés rá eső hányada egy részének fizetését. Erre mintegy politikai licitként a hétvégén az ellenzéki Munkáspárt is bejelentette, hogy készek lennének éves fizetséggel megváltani az uniós közös piaci tagságot az ország számára 2019 márciusa után.
Theresa Mayékre nézve cseppet sem biztató, hogy a kilépést szorgalmazó, arra szavazó táborban is eljöhet az eddig és ne tovább, vagyis
az önálló Nagy-Britannia konzervatív hívei között is vannak olyanok, akik felső pénzügyi határt szabnának a kilépés költségeinek.
Tehát kilépés, de nem mindenáron. Ezt az elgondolást táplálja a liberális Nick Clegg, volt miniszterelnök-helyettes még David Cameron idejében, aki most megjelenő könyvében a folyamat visszafordíthatatlansága körül kialakult mítoszt igyekszik eloszlatni. Az Observernek adott interjújában rámutatott, hogy például Emmanuel Macron francia elnök is utalt rá, egy újjáépített, megreformált EU-ba van visszatérés a britek számára, ami mondjuk nem teljes jogú tagságot, de társult pozíciót, a lehető legszorosabb együttműködést jelenthet.
Eközben Nicola Sturgeon skót miniszterelnök sokkal pragmatikusabb kérdésben foglalt állást, felajánlotta, hogy ha a brit kormány extra költségeket hárítana az állami szférában dolgozó vendégmunkásokra a brexit után, abban az esetben Edinburgh ezt kifizetné. A skót kormány ilyen módon is meg szeretné tartani a hiányszakmákban, például az egészségügyi pályán dolgozó uniós munkavállalókat.
