A társadalmi problémák ellenére nem lett 2017 a lázadás éve Európában, a radikális fordulat elmaradt, és bár számos választást rendeztek idén, gyakorlatilag nem került hatalomra olyan jobboldali kormány, amely a magyaréhoz hasonló vagy még attól is jobbra sorolt politikát képviselne – pedig Orbán Viktor is ezt jövendölte év elején. A kormányfő által is emlegetett lázadás éve nagyjából arról szólt volna, hogy a hagyományos európai fősodortól jobbra álló, attól konzervatívabb, migrációt elutasító pártok törnek előre kontinensünkön. Franciaország, Hollandia, Ausztria – e három országban például komoly reményekkel vágtak neki a választásoknak a jobboldali erők, ám mégis egyedül Ausztria az, ahol a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárt (ÖVP) sikerével hasonló értékeket valló politikai erő jutott hatalomra.
– Kurz Orbánhoz hasonló úton jár, mérsékelt konzervatív politika felől halad egyfajta rendpártiság felé, ám a magyar miniszterelnöknél mérsékeltebbnek számít – állítja Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Az újdonsült kancellár szigorú állásponton van menekültkérdésben, Orbánhoz hasonlóan ostorozta például a nyitott határok politikáját. „A menekültkérdésben a Németország és sok osztrák és svéd politikus által kijelölt út teljes mértékben rossz volt, s nem felelt meg az európai jognak” – közölte korábban Kurz. Ausztria jobbratolódását tovább segítheti, ha az ÖVP-nek a koalíciós tárgyalásokon sikerül megegyezni a radikális szabadságpárttal (FPÖ), s ezáltal a két alakulat együtt irányítja majd nyugati szomszédunkat.
Hollandiában nagy reményekkel indult Geert Wilders Holland Szabadságpártja, ám csak a második helyen futott be, kormányt a mérsékelt politikai erők alakíthattak Mark Rutte miniszterelnök pártja, a konzervatív Szabadság és Demokrácia Néppártja vezetésével. Franciaországban sem ért el áttörést Marine Le Pen és a Nemzeti Front, a szélsőjobboldali politikus bejutott ugyan az elnökválasztás második körébe, de ott alulmaradt Emmanuel Macronnal szemben.
Az egyik legkomolyabb változást mégis Németország könyvelheti el, pedig a helyi populista Alternatíva Németországnak (AfD) pártja nem volt esélyes a győzelemre. De a német társadalom egy részének menekültekkel szembeni érzéseit meglovagoló alakulat bejutott a Bundestagba, ahol szélsőjobboldali vagy idegenellenes erő a második világháború óta nem képviseltette magát. – Az eredményt mérföldkőnek nem nevezném, de az AfD bejutása komoly változásokat hozhat. A Bundestagban korábban tabunak számító, szalonképtelennek tartott témák jelenhetnek meg, így a törvényhozás stílusa is megváltozhat – közölte kérdésünkre Tóth Csaba.
Az elemző szerint nem a radikális jobboldali vagy éppen új jobboldalinak nevezett formációk okoztak csalódást, inkább eleve nem volt reális elvárás, hogy áttörést érhetnek el. – Amikor a magyar miniszterelnök a lázadás évéről beszélt, inkább a saját vágyait helyezte előtérbe, ám kifelejtette a számításból, hogy ezen pártok közül senkinek nincs a kezében kétharmados parlamenti többség, kiterjedt médiahálózat vagy éppen a riválisaikét meghaladó pénzügyi háttér – magyarázta Tóth Csaba, összehasonlítva a magyar helyzetet más országokéval.
Felvetődik a kérdés, hogy ha a kontinens közvéleményét alapjaiban megrázó menekültválság, a szélsőségek erősödése, valamint a terrortámadásoknak a nyugati mindennapok részévé válása sem tolta előre a jobboldal radikálisabb részéhez tartozó pártokat, nem irreális-e, hogy valaha ilyen politikai erő kormányozzon nyugati országot. Tóth Csaba szerint erről nincs szó, hiszen a radikalizmus megerősödéséhez menekültek sem feltétlenül kellenek – a menekültellenesség éppen azokban az országokban a legnagyobb, ahol a legkevesebb van belőlük. – Bármikor feltűnhet egy olyan politikus Nyugat-Európában, aki jó stratégiával és némi szerencsével képes lehet magához ragadni a hatalmat. Ehhez menekültválságra sincs szükség – közölte Tóth.
Szerinte ebből a szempontból leginkább a jövő tavaszi olasz választásokra lesz érdemes figyelni. Itt ugyanis két párt is nacionalista és euroszkeptikus profilt tud magáénak, sőt, kifejezetten sikeresnek is tűnnek: az Öt Csillag Mozgalom egyes mérések szerint még a Matteo Renzi-féle Demokrata Pártot is megelőzve az első helyen áll, az Északi Liga a Silvio Berlusconi-féle Forza Italiával van nagy versenyben a harmadik helyért.
Skandináviában is egyre erősebbek az új jobboldali pártok, itt azonban az elszigetelés problémájába ütköznek. A Svéd Demokraták pártja sokáig a legnépszerűbb politikai erő címéért is versenyben volt, és noha az utóbbi időben visszaesett, nem csak ezért esélytelen a kormányra kerülése. Ha megnyeri is a jövő évi választásokat, senki nem lenne hajlandó koalíciót kötni velük, ez pedig a kompromisszumokra és szövetségekre épülő svéd rendszerben teljesen ellehetetlenítené egy kabinet megalakítását.
