Egyiptomnak a saját népességével is meg kell küzdenie

A robbanásszerűen gyarapodó lakosság miatt is létszükség, hogy munkahelyeket adjon a turisztikai szektor. Riport.

Jól őrzik a kairói kopt negyedet. Az út végén kordon. Mögötte a golyóállópáncél-fedezék takarásából csak a gépfegyver csöve és az őrt álló katona kissé unott arca látszik ki. Feljebb még két rendőrautó, az árnyékban további fegyveresek ütik el az időt. Behajtani tilos, túl sokáig várakozni sem szabad. A bejutás ettől nem nehéz, és ha valakit nem zavarnak az AK–47-esek, még a katonák is barátságosak. – Magari? Puskás! – mosolyognak, mintha ők is csak szuvenírt akarnának ránk sózni. A kopt negyed kairói viszonylatban patyolattiszta.

Az első árus, aki meghallja a magyar szavakat, kartonpapírra írt „SÖR, Alkoholo” táblával reklámozza, hogy nála alkoholt is kapni. Ugyanezért januárban Alexandriában elvágták egy kopt keresztény torkát.

Igaz, itt valóban nincs mitől félnie, hiszen néhány száz méterre, az úgynevezett Függőtemplomnál (El Muallaka) már egy újabb őr strázsál. Pontosabban a tanulmányi kirándulásra érkező muszlim gyerekeket terelgeti, akik körülötte szaladgálnak. A negyed békés képet mutat, de az országszerte tapasztalható óvatosság nem véletlen: áprilisban Tantában és Alexandriában, decemberben éppen Kairóban robbantottak kopt keresztény templomokban. Hiába azonban a fegyveres jelenlét és a katonai ellenőrző pontok, a terroristák minden ellensége mellé nem lehet őrt állítani.

Ha a kopt kisebbséget és a turistákat jól is védik, akkor keresnek más, úgynevezett „puha célpontokat”, ahogyan tették azt pénteken Bír al-Abdban, a szúfik mecsetében, ahol az áldozatok száma már 305-re nőtt. Az egyiptomi hadsereg légiereje ugyan azonnal válaszcsapást mért az elkövetőkre, a terroristák fészkének számító Sínai-félsziget északi részének megtisztítása azonban ennyivel nem intézhető el.

Ráadásul a terroristák minden egyes merénylettel a turizmusra, és ezáltal az egyiptomi kormányra is komoly csapást mérnek. Miután 2015-ben például Sarm es-Sejkben felrobbantották az egyik orosz légitársaság gépét, az egykor virágzó és zsúfolt turistaparadicsom szinte teljesen kiürült. A Vörös-tenger partján fekvő város szállodáinak nagy része bezárt, az egykor gombamód szaporodó hotelek félkészen várják a szebb napokat. – Bír al-Abd messze van, most majd mégis megijednek a turisták. Pedig itt aztán teljes a biztonság! – panaszolja egy idegenvezető a múlt pénteki merénylet után már Hurghadában.

Ugyanakkor a félelem nem új keletű. Az egyiptomi idegenforgalom a 2011-es úgynevezett arab tavaszt, majd a 2013-as forradalmat követően egyébként is összeroppant: míg 2010-ben még 14 millió fölöttire becsülték a látogatók számát, 2016-ban már csak 5,4 millióra. Az ágazat éppen most, 2017-ben kezdte összeszedni magát. Az elmaradó orosz turisták helyére főleg kínaiak érkeztek, a táblákon a cirill betűket egyre többször cserélik kínai írásjelekre. A kínaiul beszélő egyiptomi idegenvezetők még ritkák, nem csoda, hogy minden pénzt megfizetnek nekik az utazási irodák.

Egyiptom számára a turizmus beindítása már csak azért is létfontosságú lenne, mert a Világbank adatai szerint az egész világon itt növekszik a legnagyobb gyorsasággal a lakosság. A teljes népességet jelenleg 104 millióra becsülik – amiből 9,4 millió él külföldön –, és a gyarapodás még mindig évről évre 2 százalék fölötti. Ezenfelül az ország területének jelentős része sivatag, csupán a Nílus-mentén húzódó keskeny sáv és a deltavidék termékeny, tehát a termelőképesség erősen limitált. A munkanélküliség hivatalosan viszonylag alacsony, 12 százalék körüli, ám a legtöbben fiatalok. Ráadásul kérdéses a statisztikák hitelessége is, más becslések szerint a valóság inkább a 40 százalék körül lehet. Nehezen felmérhető a szürke- és feketegazdaság is: a látványosságok körül lépten-nyomon markukat tartó árusoktól, tevésektől, szamarasoktól még élő ember nem kért számlát.

Tipikus „karrier” a gízai piramisok körül tevéket vezető Mohamedé. A lomhán feltápászkodó állatok hátán sivalkodó ijedt hölgyeket a fiú azzal nyugtatja, ne féljenek, hétéves kora óta, immár tizenhét éve terelgeti itt a tevéket, de „kezei alatt” eddig még senkinek nem esett baja. Esete korántsem egyedi: sok gyerek választja inkább a munkát az iskola helyett. A kormánynak sincs igazán módszere arra, hogy a padokba kényszerítse a fiatalokat. Kiugrás lehet számukra a hadsereg, amely helyi viszonylatban jól fizet, viszont nem veszélytelen.

A kivándorlás nem opció, Egyiptomból nem érkeznek Európába migránsok, mert a katonák kemény kézzel ellenőrzik a vizeket, és nem engednek teret a csempészeknek. Az ország ugyanakkor befogad szír menekülteket: az ENSZ hivatalos adatai alapján regisztráltan 126 ezren, a helyiek szerint azonban valójában ennél sokkal többen vannak. Sőt, a Hurghadában kürtőskalácsot is áruló kávézót és műanyag-újrahasznosítót is üzemeltető erdélyi magyar Ágoston Császár István úgy véli, a szíreknél itt jobb munkaerőt nem találni.

Ami aggasztó, hogy a dologtalan fiatalokat a radikális iszlám is magába szippanthatja. A pénteki merénylet, vagy a korábbi támadások arra figyelmeztetnek, hogy Egyiptomra még kemény harc vár a szélsőségesekkel. Közben rengeteg kérdés merül fel. Miért késlekedtek eddig? Hogyan lehet Egyiptomban ilyen erős az Iszlám Állam, miközben Szíriában és Irakban a végét járja? Hogy lehet az, hogy az egész arab világ legerősebb hadserege nem bír el egy terrorszervezettel?

Titkosszolgálati információk szerint az Iszlám Állam egyiptomi szervezetét, a Sínai Vilajetet az elmúlt években már egyszer kis híján sikerült elsöpörni, harcosaik kétharmadával végeztek. Ám új vezetőjük, a Szíriát is megjárt Abu Oszama al-Maszri sikeresen újraszervezte a terrorszervezetet, köszönhetően egyebek között annak, hogy Líbiából, Szíriából és Irakból is sikerült áttelepülnie a terroristáknak. Egyiptom hathatós segítségével született meg nemrégiben a palesztin Fatah–Hamász kiegyezés is, ami mögött az a szándék is állhatott, hogy az Iszlám Állam ne használhassa hátországnak a Gázai övezetet. Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a sivatagos, hegyes Sínai-félsziget (amely nagyjából 61 ezer négyzetkilométeres) így is remek búvóhelyeket kínál a szélsőségesek számára. Sőt: támogatják őket a helyi beduin törzsek is – valószínűleg kevésbé azért, mert szimpatizálnak elveikkel, mint inkább mert így tovább folytathatják a jövedelmező csempészkedést.

Kik azok a szúfik?

Egy szúfi mecset ellen irányult a pénteki egyiptomi terrortámadás – de kik is azok a szúfik, és mi bajuk van velük a szélsőséges muszlimoknak? A legelfogadottabb magyarázat szerint az elnevezés onnan ered, hogy az iszlám misztikus hagyományát taszavvufnak nevezik. Ez a szúf (gyapjú) szóból származik, ami eredetileg arra a durva gyapjúruhára utalt, amelyet a korai muszlim aszkéták viseltek.

Ám a szúfizmus nem az iszlám egyik ága (mint például a szunniták és a síiták), hanem az iszlám misztika korántsem egységes szokásrendszere. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Az iszlámban a szunna (a Próféta hagyománya) pontosan leírja, mit kell tennie egy muszlimnak ahhoz, hogy a helyes úton járjon, sőt a vallási újítás kifejezetten tiltott. Ennek ellenére az Istenhez és az önismerethez vezető útról eltérő értelmezések és módszerek születtek. Korai misztikusok voltak például a muszlim aszkéták, akik lemondtak az evilági örömök egy részéről, önkéntes imádkozással, böjtöléssel, Korán-recitálással próbáltak közeledni Allahhoz, vagy éppen nevének folyamatos emlegetésével. A szúfizmus későbbi szakaszában voltak, akik minden vagyonukról lemondtak, tartózkodtak a húsfogyasztástól, vagy éppen folyamatosan böjtöltek. Még ma is gyakori szokás, hogy szertartásaikon a megszokott ima forgatókönyve helyett táncolnak és énekelnek is (például a híres kerengődervisek).

A szúfizmus persze nem merül ki pusztán a gyakorlatban, néhány misztikus teozófiai irányzat szerint például Allah az emberben is benne lakozik, így megfelelő lelki gyakorlatokkal – általában extázisban – egyesülni, kapcsolatba kerülni is lehet vele. És hogy mindezzel mi a gondjuk a szélsőségeseknek? Elsősorban az, hogy a gyakorlatok eltérhetnek a fundamentalista iszlám szigorú előírásaitól. A szúfikat gyakran éri az a vád, hogy szertartásaikat más vallásoktól (keresztény szerzetesektől, buddhistáktól) kölcsönözték. Az is problémát jelent, hogy az iszlám misztika mesterei, a válik köré gyakran tanítványok gyűltek, hogy elsajátítsák szertartásaikat. Ezek közelállnak a szentkultuszhoz is, ami viszont szigorúan tiltott az iszlámban. A szúfik megítélése ettől függetlenül megosztó, állítólag még az al-Kaidán és az Iszlám Államon belül is viták folytak arról, hogy eretneknek számítanak-e.