Egyiptomnak a saját népességével is meg kell küzdenie

A robbanásszerűen gyarapodó lakosság miatt is létszükség, hogy munkahelyeket adjon a turisztikai szektor. Riport.

Ugyanakkor a félelem nem új keletű. Az egyiptomi idegenforgalom a 2011-es úgynevezett arab tavaszt, majd a 2013-as forradalmat követően egyébként is összeroppant: míg 2010-ben még 14 millió fölöttire becsülték a látogatók számát, 2016-ban már csak 5,4 millióra. Az ágazat éppen most, 2017-ben kezdte összeszedni magát. Az elmaradó orosz turisták helyére főleg kínaiak érkeztek, a táblákon a cirill betűket egyre többször cserélik kínai írásjelekre. A kínaiul beszélő egyiptomi idegenvezetők még ritkák, nem csoda, hogy minden pénzt megfizetnek nekik az utazási irodák.

Egyiptom számára a turizmus beindítása már csak azért is létfontosságú lenne, mert a Világbank adatai szerint az egész világon itt növekszik a legnagyobb gyorsasággal a lakosság. A teljes népességet jelenleg 104 millióra becsülik – amiből 9,4 millió él külföldön –, és a gyarapodás még mindig évről évre 2 százalék fölötti. Ezenfelül az ország területének jelentős része sivatag, csupán a Nílus-mentén húzódó keskeny sáv és a deltavidék termékeny, tehát a termelőképesség erősen limitált. A munkanélküliség hivatalosan viszonylag alacsony, 12 százalék körüli, ám a legtöbben fiatalok. Ráadásul kérdéses a statisztikák hitelessége is, más becslések szerint a valóság inkább a 40 százalék körül lehet. Nehezen felmérhető a szürke- és feketegazdaság is: a látványosságok körül lépten-nyomon markukat tartó árusoktól, tevésektől, szamarasoktól még élő ember nem kért számlát.

Tipikus „karrier” a gízai piramisok körül tevéket vezető Mohamedé. A lomhán feltápászkodó állatok hátán sivalkodó ijedt hölgyeket a fiú azzal nyugtatja, ne féljenek, hétéves kora óta, immár tizenhét éve terelgeti itt a tevéket, de „kezei alatt” eddig még senkinek nem esett baja. Esete korántsem egyedi: sok gyerek választja inkább a munkát az iskola helyett. A kormánynak sincs igazán módszere arra, hogy a padokba kényszerítse a fiatalokat. Kiugrás lehet számukra a hadsereg, amely helyi viszonylatban jól fizet, viszont nem veszélytelen.

A kivándorlás nem opció, Egyiptomból nem érkeznek Európába migránsok, mert a katonák kemény kézzel ellenőrzik a vizeket, és nem engednek teret a csempészeknek. Az ország ugyanakkor befogad szír menekülteket: az ENSZ hivatalos adatai alapján regisztráltan 126 ezren, a helyiek szerint azonban valójában ennél sokkal többen vannak. Sőt, a Hurghadában kürtőskalácsot is áruló kávézót és műanyag-újrahasznosítót is üzemeltető erdélyi magyar Ágoston Császár István úgy véli, a szíreknél itt jobb munkaerőt nem találni.

Ami aggasztó, hogy a dologtalan fiatalokat a radikális iszlám is magába szippanthatja. A pénteki merénylet, vagy a korábbi támadások arra figyelmeztetnek, hogy Egyiptomra még kemény harc vár a szélsőségesekkel. Közben rengeteg kérdés merül fel. Miért késlekedtek eddig? Hogyan lehet Egyiptomban ilyen erős az Iszlám Állam, miközben Szíriában és Irakban a végét járja? Hogy lehet az, hogy az egész arab világ legerősebb hadserege nem bír el egy terrorszervezettel?

Titkosszolgálati információk szerint az Iszlám Állam egyiptomi szervezetét, a Sínai Vilajetet az elmúlt években már egyszer kis híján sikerült elsöpörni, harcosaik kétharmadával végeztek. Ám új vezetőjük, a Szíriát is megjárt Abu Oszama al-Maszri sikeresen újraszervezte a terrorszervezetet, köszönhetően egyebek között annak, hogy Líbiából, Szíriából és Irakból is sikerült áttelepülnie a terroristáknak. Egyiptom hathatós segítségével született meg nemrégiben a palesztin Fatah–Hamász kiegyezés is, ami mögött az a szándék is állhatott, hogy az Iszlám Állam ne használhassa hátországnak a Gázai övezetet. Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a sivatagos, hegyes Sínai-félsziget (amely nagyjából 61 ezer négyzetkilométeres) így is remek búvóhelyeket kínál a szélsőségesek számára. Sőt: támogatják őket a helyi beduin törzsek is – valószínűleg kevésbé azért, mert szimpatizálnak elveikkel, mint inkább mert így tovább folytathatják a jövedelmező csempészkedést.

Kik azok a szúfik?

Egy szúfi mecset ellen irányult a pénteki egyiptomi terrortámadás – de kik is azok a szúfik, és mi bajuk van velük a szélsőséges muszlimoknak? A legelfogadottabb magyarázat szerint az elnevezés onnan ered, hogy az iszlám misztikus hagyományát taszavvufnak nevezik. Ez a szúf (gyapjú) szóból származik, ami eredetileg arra a durva gyapjúruhára utalt, amelyet a korai muszlim aszkéták viseltek.

Ám a szúfizmus nem az iszlám egyik ága (mint például a szunniták és a síiták), hanem az iszlám misztika korántsem egységes szokásrendszere. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Az iszlámban a szunna (a Próféta hagyománya) pontosan leírja, mit kell tennie egy muszlimnak ahhoz, hogy a helyes úton járjon, sőt a vallási újítás kifejezetten tiltott. Ennek ellenére az Istenhez és az önismerethez vezető útról eltérő értelmezések és módszerek születtek. Korai misztikusok voltak például a muszlim aszkéták, akik lemondtak az evilági örömök egy részéről, önkéntes imádkozással, böjtöléssel, Korán-recitálással próbáltak közeledni Allahhoz, vagy éppen nevének folyamatos emlegetésével. A szúfizmus későbbi szakaszában voltak, akik minden vagyonukról lemondtak, tartózkodtak a húsfogyasztástól, vagy éppen folyamatosan böjtöltek. Még ma is gyakori szokás, hogy szertartásaikon a megszokott ima forgatókönyve helyett táncolnak és énekelnek is (például a híres kerengődervisek).

A szúfizmus persze nem merül ki pusztán a gyakorlatban, néhány misztikus teozófiai irányzat szerint például Allah az emberben is benne lakozik, így megfelelő lelki gyakorlatokkal – általában extázisban – egyesülni, kapcsolatba kerülni is lehet vele. És hogy mindezzel mi a gondjuk a szélsőségeseknek? Elsősorban az, hogy a gyakorlatok eltérhetnek a fundamentalista iszlám szigorú előírásaitól. A szúfikat gyakran éri az a vád, hogy szertartásaikat más vallásoktól (keresztény szerzetesektől, buddhistáktól) kölcsönözték. Az is problémát jelent, hogy az iszlám misztika mesterei, a válik köré gyakran tanítványok gyűltek, hogy elsajátítsák szertartásaikat. Ezek közelállnak a szentkultuszhoz is, ami viszont szigorúan tiltott az iszlámban. A szúfik megítélése ettől függetlenül megosztó, állítólag még az al-Kaidán és az Iszlám Államon belül is viták folytak arról, hogy eretneknek számítanak-e.