Az amerikaiak likvidálták a jemeni al-Kaida öt tagját

A támadásban meghalt személyek egyike a terrorszervezet vezetője volt a térségben.

MN
2017. 12. 08. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amerikai légicsapásokban meghalt Jemenben az al-Kaida terrorhálózat öt tagja, köztük a dzsihadista szervezet egyik helyi vezetője – írja az MTI az amerikai középső parancsnokság (Centcom) pénteki közlése alapján.

A beszámoló szerint a közép-jemeni Baida tartományban végrehajtott légicsapás során életét vesztett öt személy között volt Mudzsahid al-Adani, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQPA) Sabva tartománybeli vezetője is. Adani korábban az AQPA katonai vezetője volt, és a jemeni kormányerők, valamint a szövetségesek elleni terrortámadások megtervezéséért és lebonyolításáért volt felelős.

Az Egyesült Államok megítélése szerint az AQPA az al-Kaida legveszélyesebb szárnya, Donald Trump elnök januári beiktatása óta fokozódtak a dzsihadista csoport elleni dróntámadások.

A szunnita terrorhálózat szaúdi és jemeni szárnyának 2009-ben történt összeolvadásával létrejött AQPA a jemeni központi hatalom meggyengülést kihasználva 2011-ben megvetette a lábát Dél- és Délkelet-Jemenben. Egyszerre hajt végre támadásokat a síita húszi lázadók és a kormányerők ellen, és külföldön is szervez terrorcselekményeket. Az AQPA vállalta magára a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni 2015. januári merényletet is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.