Barnier: Nem fognak kifarolni a britek az előzetes megállapodásból

Mielőbb kötelező érvényű jogi szöveggé kell alakítani az egyezséget – szögezte le.

MN
2017. 12. 13. 12:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzőleg nagy felháborodást váltott ki Brüsszelben David Davis brexittárgyalásokért felelős brit miniszter kijelentése, miszerint a szigetország távozásának fő kérdéseiről szóló, múlt pénteken tető alá hozott egyezménynek „nincs jogi kötelező ereje”, az inkább csak egyfajta „szándéknyilatkozat”.

„Nem fogunk elfogadni semmilyen visszalépést. Az egyezséget gyorsan olyan megállapodássá fogjuk alakítani, amely jogilag kötelező mindhárom területen” – közölte Barnier. A következő hónapokban egy „rövid és pontosan meghatározott” átmeneti időszak lesz a felek közötti egyeztetés középpontjában, valamint előzetes tárgyalásokat fognak folytatni a jövőbeli kapcsolatrendszerről – tette hozzá.

A strasbourgi ülésen Guy Verhofstadt, az EP főtárgyalója elmondta: telefonon beszélt Davisszel, aki biztosította afelől, hogy „egyáltalán nem áll szándékukban” visszatáncolni az egyezségből. A felszólaló képviselők nagy többsége méltatta Barnier munkáját és üdvözölte a kiválási feltételekről született előzetes egyezséget.

Az Európai Parlament hamarosan szavazni fog egy határozattervezetről, mellyel várhatóan kimondják, hogy a képviselő-testület meglátása szerint tovább lehet lépni az Egyesült Királyság uniós kiválásáról szóló egyeztetések második szakaszára, azonban vannak még tisztázásra váró kérdések.

Diplomáciai források szerint az EU–brit jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló egyeztetések legkorábban márciusban kezdődhetnek meg, már amennyiben a „huszonhetek” vezetőinek e heti csúcstalálkozóján jóváhagyják a második tárgyalási szakasz megindítását. Ennek célja állítólag az, hogy Londonnak „elegendő ideje” legyen arra, hogy „világosabbá tegye” a jövőre vonatkozó elképzeléseit – írja az MTI.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May pénteken jelentette be, hogy hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről. Az Európai Bizottság javaslatot tett a tárgyalások második szakaszának megkezdésére, mondván, sikerült elegendő előrelépést elérni.

Juncker kielégítőnek nevezte az előrelépést az ír–északír határellenőrzés, a pénzügyi elszámolás, valamint az állampolgári jogok terén is. Utóbbi kapcsán például elmondta, a szigetország a kilépés után is el fogja ismerni az Európai Bíróság joghatóságát az uniós állampolgárok esetében, amit a brit kormány korábban elutasított. Juncker rámutatott, hogy ez nem a végleges kiválási egyezmény, és sok még a tennivaló, de lépésről lépésre kell haladni.

Theresa May brit miniszterelnök hétfőn azt mondta, „új keletű derűlátást” eredményezett az előzetes megállapodás. Hozzátette, maradéktalanul bízik abban, hogy a megállapodást a brüsszeli EU-csúcs jóváhagyja, és megkezdődhet a brexittárgyalások második szakasza, amelynek legfontosabb napirendi pontjai közé tartozik majd Nagy-Britannia és az EU jövőbeli – mindenekelőtt kereskedelmi – kapcsolatrendszerének kialakítása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.