Fenyegetés fenyegetést követ, de senkinek nem érdeke a háború

Az emberi ostobaságon kívül más nem nagyon indokolna egy fegyveres konfliktust a Koreai-félszigeten.

Ruzsbaczky Zoltán
2017. 12. 07. 18:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben észak-koreai vagy éppen amerikai részről gyakorlatilag hetente dobálóznak azzal, hogy egy újabb háború elkerülhetetlen a Koreai-félszigeten, csütörtökre virradóra pedig Phenjan bejelentette, hogy a fegyveres konfliktus már nem, csak a kezdete kérdéses, valójában épkézláb indok egyik fél részéről sincsen kirobbantani egy vélhetően évekig dúló harcot.

Úgy tűnik, a napokban zajló nagyszabású amerikai–dél-koreai hadgyakorlatok rövid időn belül sokadszorra is elszabadították az indulatokat a már Donald Trump amerikai elnöksége előtt is Ázsia lőporos hordójaként számon tartott Koreai-félszigeten. Ám azzal, hogy Észak-Korea újabb és újabb, sikeresnek nevezhető rakétakísérletei mellett nukleáris robbanófejeit is egyre látványosabban fejleszti, valamint azzal, hogy a remeteállam diktátorát, Kim Dzsongunt a kísérletek miatt „Rakétaembernek” elnevező Trump nemrég már nyíltan Észak-Korea „elpusztításáról” beszélt, úgy tűnik, a szavak szintjén már nehéz emelni a tétet.

Ám ha sorra vesszük egy lehetséges konfliktus következményeit, jól látható, hogy a szóba jöhető előnyöket – már ha vannak ilyenek – alaposan túlszárnyalják a katasztrofális szintű hátrányok. 

Hiszen az Egyesült Államok és térségbeli szövetségesei, Dél-Korea és Japán hadereje közösen hiába múlja felül Észak-Koreáét mind technológiai fejlettségben, mind létszámban, egy háború nagyon súlyos áldozatokat követelne az ő oldalukról is. Az előrejelzések szerint ugyanis egy komoly összecsapásban még akkor is egymillióan halnának meg, ha a nukleáris fegyvereket be sem vetnék. A két Koreát elválasztó határ mellett ugyanis, mélyen beásva – vagyis a bombázásoktól erősen védve – sorakoznak az északiak tüzérségi ütegei, melyeknek a húszmillió lakosú szöuli agglomeráció bőven lőtávolságban van. Hogy a hihetetlen sűrűn lakott városi környezetben a tüzérség milyen súlyos károkat tudna okozni, talán nem is kell hosszan ecsetelni. Ha pedig Kimék úgy döntenek, hogy a rendelkezésre álló, még mindig nem túlzottan fejlett tömegpusztító fegyvereikkel megcélozzák Szöult és Tokiót, több mint kétmillió halálos áldozatot okozhatnak, a sebesültek száma pedig akár a nyolcmilliót is elérhetné.

És mit nyerne ezzel az Egyesült Államok vagy éppen Dél-Korea? Előbbi hatalmas áldozatok árán megszabadulna a világ egyik, számára legveszélyesebb renitens államától, míg utóbbi valószínűleg véghezvihetné a nagyjából hét évtizede várt újraegyesítést – már ha ebbe Kína nem szól bele valamiképpen. Csakhogy nem elég, hogy egy koldusszegény országrészt kellene integrálnia valahogy, a teljes félsziget újjáépítését is le kellene vezényelnie. Ez még a jelenlegi helyzettel összevetve sem tűnhet túl csábítónak Szöul számára, annál is inkább, mert a déli társadalom fiatalabb tagjai egyre kevésbé tűnnek hajlandónak lejjebb adni a jólétükből pusztán a szegényebb északi rokonok kedvéért.

Az északi rezsim számára a képlet jóval egyszerűbb. Míg jelen pillanatban nem látszik olyan belső ellenállás, ami akár csak a legkisebb mértékben is veszélyeztetné a diktatórikus ország gyakorlatilag mindenható urának hatalmát – még a saját nagybátyját is kivégeztette –, egy, az országa számára gyakorlatilag megnyerhetetlen háborúba ő maga is belebukna.

Kérdéses persze, Kína mit lépne egy kirobbanó fegyveres konfliktus esetén. Hiszen bár régi szövetségese, Észak-Korea kezét az utóbbi években elengedni látszik, valószínűleg a háta közepére sem kíván egy atomháborút a szomszédban, sem azt, hogy annak következtében a határainál egy megerősödött, Amerika-barát, egységes Korea jöjjön létre.

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy egy újabb háborút a Koreai-félszigeten a józan ész megfontolásaival szemben maximum az emberi könnyelműség, megfontolatlanság robbanthat ki. Azonban pont szerdán láthattuk, hogy Donald Trump Jeruzsálem izraeli fővárosként történt elismerésével miként tenyerel bele a több évtizedes közel-keleti erőviszonyokba annak ellenére, hogy attól még a saját szövetségesei közül is mindenki óva intette.

Ennek ellenére fontos látni, hogy mindkét fél a hangzatos kijelentések mellé általában hozzáteszi, elsősorban a másik fél részéről érkező megelőző csapásra számít a háború kirobbantó mozzanataként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.