Miközben dél-koreai részről azt állítják, hogy 2018 a tárgyalás éve lehet Észak-Korea és ellenlábasai között, aligha túlzás kijelenteni: 2017 nemcsak a túlélésről, hanem a minden eddiginél gyorsabb és sikeresebb nukleárisfegyver-fejlesztésről is szólt a phenjani rezsim számára. Mert miközben Kim Dzsongun rendszere az egyre szorongatóbb szankciók mellett is a víz felett tudta tartani a fejét, nukleárisfegyver-programját is továbbfejlesztette, így pedig szakértők szerint rakétáival már az Egyesült Államok szárazföldi területét is el tudja érni.
Volt olyan időszak, hogy hetente tesztelték a rakétáikat, de akadt kísérleti nukleáris robbantás is – szeptemberben saját bevallása szerint első hidrogénbombáját „sütötte el” a rezsim a föld alatt. Hogy valóban az atombombánál is „egy szinttel” fejlettebb hidrogénbombát tudtak-e kifejleszteni, azt nehéz megítélni, mindenesetre a robbanás erejéből úgy néz ki, ha valóban erről van szó, a kísérlet nem volt százszázalékosan sikeres.
Továbbra is úgy tűnik viszont, hogy Phenjan nukleáris fegyverkezése – bármennyire meglepőnek tetszik harcias retorikájukat hallva – alapvetően védelmi célokat szolgál, Kim Dzsongun ugyanis el akarja kerülni a kívülről megbuktatott diktátorok, például a líbiai Moammer Kadhafi sorsát. Márpedig egy nukleáris fegyverekkel felszerelt Észak-Koreát az Egyesült Államok és szövetségesei csak milliós emberveszteségek árán tudnának maguk alá gyűrni, ezt pedig nem kockáztatnák.
Így Washington jobb híján a szankciókra támaszkodik, kedden például a phenjani rakétaprogram két fontos figurájának zárolta egyesült államokbeli vagyonát, sőt tranzakciós tiltólistára tette őket. Ennél tovább viszont nehéz menni, mert bár Donald Trump amerikai elnök rendszeresen fenyegeti Észak-Koreát megelőző csapásokkal, ez kontraproduktív, hiszen egyrészt a támadás a várható veszteségek miatt kevéssé észszerű, másrészt a hasonló fenyegetések Észak-Koreán belül némileg erősítik Kimnek mint a „nemzet védelmezőjének” az imázsát. Belső hatalomátvételre persze – amennyire ismerni lehet az elzárkózó ország viszonyait – már csak azért sincs esély, mert a remeteállamot vezető Kim család a világ egyik legkegyetlenebb elnyomó rendszerét hozta létre, hiszen gyakorlatilag minden gyanús elemet a családjával együtt munkatáborba zárnak vagy kivégeznek.
Persze kérdés, meddig lehet bírni az egyre keményebb nemzetközi szankciókat. A legutóbbi, egész Észak-Koreát érintő intézkedések ugyanis valóban érzékeny ponton ütik az országot, hiszen a kőolajforrás nélküli remeteállam megszenvedheti, hogy jelentősen korlátozták a számára eladható finomított és finomítatlan energiaforrás mennyiségét. Sőt két éven belül mindenhonnan hazaküldik az eddig jelentős keményvaluta-forrásnak számító, külföldön dolgozó észak-koreai munkásokat is. Peking egyébként saját bevallása szerint novemberben már egy deci olajat sem adott el egykori szövetségesének; igaz, dél-koreai újságírók műholdképekre hivatkozva azt állítják, hogy a kínaiak szeptemberben még az akkori, gyengébb nemzetközi szankciókat kijátszva saját tankereikből észak-koreaiakba áttöltve juttatták olajhoz Kiméket.
Hat évvel apja halála és így a hatalom átvétele után egyre inkább úgy néz ki, a saját családtagjainak meggyilkolásától sem visszariadó Kim Dzsongun egy brutális rezsim kiépítésével minden lehetséges lépést megtett ahhoz, hogy még hosszú évekig a sokat szenvedett ország egyeduralkodója legyen, elhallgattatva a véleményformálók azon kisebbségét, amely 2011-ben még a rendszer gyors összeomlásában reménykedett.
És hogy lesznek-e tárgyalások? Jelenleg kicsi rá az esély, hiszen bár Oroszország maga jelezte, hogy közvetítene Phenjan és Washington közt, Észak-Korea egyelőre elzárkózik a párbeszédtől.
