Persze kérdés, meddig lehet bírni az egyre keményebb nemzetközi szankciókat. A legutóbbi, egész Észak-Koreát érintő intézkedések ugyanis valóban érzékeny ponton ütik az országot, hiszen a kőolajforrás nélküli remeteállam megszenvedheti, hogy jelentősen korlátozták a számára eladható finomított és finomítatlan energiaforrás mennyiségét. Sőt két éven belül mindenhonnan hazaküldik az eddig jelentős keményvaluta-forrásnak számító, külföldön dolgozó észak-koreai munkásokat is. Peking egyébként saját bevallása szerint novemberben már egy deci olajat sem adott el egykori szövetségesének; igaz, dél-koreai újságírók műholdképekre hivatkozva azt állítják, hogy a kínaiak szeptemberben még az akkori, gyengébb nemzetközi szankciókat kijátszva saját tankereikből észak-koreaiakba áttöltve juttatták olajhoz Kiméket.
Hat évvel apja halála és így a hatalom átvétele után egyre inkább úgy néz ki, a saját családtagjainak meggyilkolásától sem visszariadó Kim Dzsongun egy brutális rezsim kiépítésével minden lehetséges lépést megtett ahhoz, hogy még hosszú évekig a sokat szenvedett ország egyeduralkodója legyen, elhallgattatva a véleményformálók azon kisebbségét, amely 2011-ben még a rendszer gyors összeomlásában reménykedett.
És hogy lesznek-e tárgyalások? Jelenleg kicsi rá az esély, hiszen bár Oroszország maga jelezte, hogy közvetítene Phenjan és Washington közt, Észak-Korea egyelőre elzárkózik a párbeszédtől.
