Dél-koreai orvosok radioaktív sugárzás valószínű hatását észlelték több, Észak-Koreából átszökött lakoson, aki a phungeri atomlétesítmény közelében élt – közölte szerdai sajtótájékoztatóján a dél-koreai újraegyesítési minisztérium szóvivője. A szóvivő szerint az októberben végzett vizsgálat a szökése előtt Kildzsu járásban élő harminc volt észak-koreai állampolgárt érintette. A járás az atomtelep közelében van, ahol 2006 óta hat föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtottak végre. „Négy páciens kromoszómavizsgálata sugárzás hatására bekövetkező módosulást mutatott ki” – közölte.
A szóvivő elismerte, hogy hasonló módosulásokat több más tényező, így az életkor és a dohányzás is kiválthat. Hozzátette, hogy a vizsgálatban részt vevők alacsony száma és az esetleges sugárzási hatás óta eltelt hosszabb idő miatt a kutatás nem reprezentatív. Mindegyik páciens 2017 előtt került Dél-Koreába, vagyis még azelőtt, hogy Phenjan egyszerre két nukleáris szerkezettel végzett kísérletet. Dél-koreai szakértők szerint az észak-koreai atomrobbantások következtében valószínűleg sugárzó anyagok kerültek a levegőbe, amelyek veszélyeztetik a környéken élő emberek egészségét.