Rábólintottak a nagykoalícióra a német szocdemek

MN
2017. 12. 07. 18:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újraválasztotta elnökének a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) Martin Schulzot – közölte a Hszinhua hírügynökség. A most zajló pártkongresszuson egyben a vezetés felhatalmazást kapott a kormányalakítás lehetőségeiről szóló tárgyalások megkezdésére az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével. Az MTI beszámolója szerint a berlini kongresszuson a küldöttek hat órán keresztül tartó és a párt közleménye szerint „intenzív és tiszteletteljes vita” után nagy többséggel megszavazták az elnökség indítványát, amely szerint úgynevezett nyílt végű, nem feltétlenül az SPD kormányra lépésére irányuló tárgyalást kell folytatni a CDU/CSU-val. A folyamat végeredménye így egy újabb nagykoalíció, egy CDU/CSU-s kisebbségi kormány szociáldemokrata külső támogatása, de akár előre hozott választás is lehet. Martin Schulz pártelnök beszédében hangsúlyozta: „nem muszáj mindenáron kormányoznunk, de nem is szabad mindenáron azt akarni, hogy ne kormányozzunk”. Az a döntő, hogy a párt mit tud érvényesíteni programjából, elképzeléseiből – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.