Aligha lesz „perzsa tavasz” Iránban

Ötödik napja tartanak a zavargások Iránban, eddig már legalább 22-en haltak meg. Az áldozatok között már rendőr is van.

Ugyanakkor a török Anadolu hírügynökség elemzésében arra is emlékeztet, hogy az elégedetlen hangok korántsem új keletűek. Már 2017-ben korábban is rendszeresek voltak ugyanis a tüntetések, miután több pénzintézet bedőlt, és rengeteg ember elveszítette befektetéseit, amikért az állam nem tudott kárpótlást vállalni. A szerző szerint ez akár milliókat is érinthet, és a mostani demonstrációk magját is ez a réteg teszi ki, amelyhez aztán csatlakoztak más elégedetlenek is.

A The Middle East Eye-nak író szakértő pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a tüntetések nem véletlenül Meshedben kezdődtek. Ez a város Ebrahim Raiszi „főhadiszállása”, azé a  keményvonalas politikusé, aki 2017-ben alulmaradt az elnökválasztáson Róháni ellen. Meshed az egyetlen nagyobb iráni város, ahol Raiszi nyerni tudott, így a szerző szerint elképzelhető, hogy a tüntetéseket a keményvonalasok szervezték az elnök hatalmának gyengítésére, csupán az események elszabadultak, kicsúsztak irányításuk alól.

Először a tüntetések kezdete óta kedden Ali Hámenei legfelsőbb vezető is megszólalt. Az ajatollah Irán ellenségeit vádolta meg azzal, hogy összefogtak, és pénzügyi, katonai és politikai befolyásukat, valamint hírszerzésüket felhasználva szítanak indulatokat. Hámenei konkrétan nem nevezett ugyan meg senkit, nem nehéz azonban kitalálni, kikre gondol: az Egyesült Államokra, Nagy-Britanniára, Szaúd-Arábiára és Izraelre. Korábban Haszan Róháni próbált beszédében nyugalomra intetni: elismerte, hogy az embereknek joguk van bírálni a kormányt és tüntetni, de figyelmeztetett, hogy ez nem jelentheti a közvagyon megrongálását.

Az elnök hozzátette, hogy az emberek az utcákon nem kenyeret és vizet kérnek, hanem több szabadságot, amivel lényegében arra utalhatott, hogy nem az ő kormányát, hanem a fennálló rendszert támadják. A belügyminiszter ugyanakkor már keményebb hangnemben azt ígérte, hogy meg fognak fizetni a tüntetők, és a Forradalmi Gárda is megtorlásokkal fenyegetett.

Donald Trumpnak minden napra jut egy-két Twitter-üzenete Iránról. Az amerikai elnök egyrészt figyelmeztette a teheráni kormányzatot, hogy a világ figyeli, másrészt próbál támogatólag fellépni a tüntetők mellett. Csakhogy nem biztos, hogy ezzel jót tesz, hiszen a hatalom így joggal mutogathat a tüntetőkre, mint akik a nagy ellenség Egyesült Államok kottájából játszanak. Ugyanez igaz Benjamin Netanjahura is: az izraeli kormányfő hétfői beszédében támogatta a demonstrálókat, és támadta a rezsimet, ami csak olaj lehet a tűzre. Az Európai Unió ugyancsak figyelmeztette Teheránt, hogy tartsák tiszteletben az emberi jogokat. Oroszország, amely Irán szövetségese, elfogadhatatlannak nevezte a külső beavatkozást, Törökország aggodalmát fejezte ki, továbbá reményét, hogy nem történik külföldi intervenció. 

Iránban a sztrájkok, tüntetések nem szokatlanok, ám hogy a demonstrációk ilyen rendszerkritikusak legyenek, az már igen. Legutóbb 2009-ben történt hasonló, mikor a keményvonalas Mahmud Ahmadinezsád kétes újraválasztását követően az úgynevezett Zöld Mozgalom vonult hónapokon át az utcára, míg végül keményen el nem fojtották a tiltakozást. A mostani események számos hasonlóságot mutatnak a 2011-ben az arab világon végigsöprő úgynevezett arab tavasszal is. Jobbára fiatalok tüntetnek, a közösségi médiában szervezik magukat, elégedetlenek és csalódottak, változást akarnak.

Van azonban több lényeges különbség is. Először is, a felvonulóknak nincs igazi vezére. Míg 2009-ben ott állt a tüntetők mögött az ellenzék, most a keményvonalasok és a reformisták (a teljes politikai elit) is célkeresztbe került. Pontosabban ők is próbálják saját céljaikra felhasználni az eseményeket, ugyanakkor óvatosan figyelik, mi sül ki az egészből, és támogatóik sem tudnak feltétlenül azonosulni a tiltakozókkal. Nem világos, hogy „győzelmük” esetén mi történne. Kormányváltás? Megbukna a teljes rezsim és a teokratikus rendszer? Világos program híján pedig nincs elég támogató sem: egyelőre hiányzik a kritikus tömeg. Hiteles hírforrások híján nehéz felmérni, hogy mennyien vonulnak az utcára, de a felvételekből úgy tűnik, hogy ezrekről (néhol százakról) van szó. Nem utolsósorban pedig az iráni rezsim meglehetősen stabil, a rendfenntartó erők, a hadsereg és a Forradalmi Gárda erős és hűséges. Ezek alapján vélhetően nem jön „perzsa tavasz”, az viszont nem kizárt, hogy a tüntetések ébresztőt fújnak, és reformokat indítanak el.

A Forradalmi Gárdát a forradalom után, 1979-ben hívták életre, hogy a hadseregtől függetlenül - akkoriban attól tartottak, a katonák között még sok a sahhoz hűséges elem - védelmezze az iszlám rezsimet. Ma nagyjából 120-150 ezer tagot számlál, továbbá alájuk tartozik a 90 ezer fős félkatonai Baszidzs és a külföldi akciókban teljesítő elitalakulat, a 2-5 ezres állományú al-Kudsz is. A Forradalmi Gárdának a szárazföldi erőkön kívül saját független légi- és vízi ereje, sőt külön médiaszárnya is van, de alájuk tartozik Irán ballisztikusrakéta-programja is. A szervezet közvetlenül az ajatollahnak felel.