Előkerült a világ legdrágább vodkája

Érintetlenül megtalálták a koppenhágai gyűjteményből napokkal ezelőtt elrabolt üveget.

MN
2018. 01. 05. 14:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érintetlenül megtalálták a világ legdrágább, 1,1 millió eurót (mintegy 340 millió forintot) érő egy üveg vodkát, amelyet kedd hajnalban loptak el egy koppenhágai gyűjteményből – írja az MTI.

A koppenhágai rendőrség nem közölt semmit arról, hol és mikor találták rá a drága italra, csupán annyit mondtak, hogy folytatják a nyomozást.

A vodkát a dán főváros Vesterbro negyedében lévő Café 33 bárból lopták el kedden hajnalban. A szórakozóhely tulajdonosa, Brian Ingberg szerint a Russo Baltique márkájú vodka értéke nyolcmillió koronára tehető, köszönhetően az üveg elkészítéséhez felhasznált három kiló aranynak és három kiló ezüstnek. Az üveg díszítéséhez ráadásul egy 1912-es monte-carlói raliautó bőrbevonatát is felhasználták.

Ingberg pénteken az AP amerikai hírügynökséggel közölte, hogy a nap folyamán telefonhívást kapott egy ismeretlen személytől, aki közölte vele, hogy egy koppenhágai építkezésen talált rá a palackra, amelyet átad a rendőrségnek.

A bártulajdonos közölte, úgy tudja, nem történt letartóztatás az ügyben.

Ingberg az üveget Oroszországból kölcsönözte egy Dartz Motorz Company elnevezésű, lettországi székhelyű cégtől, amely a világ legdrágább vodkáit és páncélozott személyautóit gyártja. A különleges szeszes ital a rablás előtt hat hónapig volt Brian Ingberg 1200 üvegpalackból álló vodkagyűjteményének része.

A bár biztonsági kamerájának felvétele szerint két maszkos, baseballsapkát viselő férfi lehetett a tettes. A rablók rendelkeztek a bár kulcsával, az alagsorban lévő vodkamúzeum ajtaját pedig betörték. Kizárólag a Russo Baltique vodkát vitték magukkal, holott bármelyik másik darabját is ellophatták volna a gyűjteménynek – mondta el kedden a bártulajdonos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.