A boltok szombati nyitvatartását tiltó törvényt fogadott el kedden az izraeli parlament a keleti ultraortodoxokat tömörítő Sasz vallási párt követelésére – írja az MTI.
A kneszetben minimális többséggel keresztülvitt, úgynevezett szupermarkettörvény értelmében ezentúl nem dönthet úgy egy adott izraeli település vezetése, hogy engedélyezi az üzletek nyitvatartását a zsidó vallás által előírt szombati pihenőnapon.
Az ellenzék által benyújtott számos módosító indítvány miatt egész éjjel tartó szavazáson hajszálon múlt, hogy a második és a harmadik olvasásban elbukik a kneszet plénuma elé vitt törvényjavaslat, de végül 58 szavazattal 57 ellenében elfogadták a honatyák.
A törvény hatálya alól a vita során kikerültek a benzinkutak épületében üzemelő kis boltok, de a kutak mellett működő többi üzletet már be kell zárni.
Az egyébként stabil többségű izraeli kormánykoalíció azért került nehéz helyzetbe, mert Avigdor Lieberman védelmi miniszter pártja, a nacionalista jobboldali Jiszrael Béténu (Izrael a Hazánk) nem szavazott mellette, mivel nem vallásos szavazóbázisa által az új törvény elfogadhatatlan, valamint csatlakozásakor a koalíciós egyezményben leszögezte, hogy vallási ügyekben nem kell együtt voksolnia a kormánykoalícióval.
A kormányzó Likud párt számos képviselője is ellenezte az indítványt, s volt köztük, aki távol maradt a voksolástól. A koalíció elnöke ezért egy „rebellis” fiatal képviselőnőt ki akart záratni a pártból, de a Likud belső bírósága formai okokra hivatkozva elutasította, mert túl későn nyújtotta be a kérését.
A Háárec című újság elemzője szerint a Likud a szombati zárvatartás támogatásával nem egyszerűen lábon, hanem egyenesen főbe lövi magát, mivel szavazótáborának nagy része nem támogat efféle lépéseket. A koalíció elnöke, David Amsalem is közölte, hogy a Likud csakis a koalíció együtt tartása, az előre hozott választások elkerülése végett állt a javaslat mögé.
A 10-es tévécsatorna szakértője szerint újabban azért kerülnek sorozatosan felszínre a koalíción belül is feszültséget okozó törvények, mert korrupciós ügyei miatt meggyengült Benjamin Netanjahu kormányfő helyzete, ezért mindenképpen megpróbálja elkerülni az előre hozott választásokat, s koalíciós pártjai ezt kihasználva sorra saját javaslataik támogatására kényszerítik, valósággal „zsarolják”.