Evakuálni kellett egy repülőgép utasait pénteken a torontói Pearson repülőtéren, miután egy kaputól kivontatott üres gép ütközött a leszállás után várakozó géppel, és tűz keletkezett – írja az MTI a két érintett légitársaság tájékoztatása alapján.
A beszámoló szerint a WestJet kanadai légitársaság mexikói Cancún üdülővárosból érkező Boeing 737-es gépe álló helyzetben várakozott, amikor a szintén kanadai Sunwing légitársaság kaputól kihúzott repülőgépe nekiütközött.
„Miután a repülőgép még kinn állt a betonon, a WestJet utasait a vészcsúszdák segítségével kellett evakuálni – tette hozzá a társaság. – A mentőcsapatok a közelben voltak, és azonnal reagáltak.”
A kiürítés során senki nem sérült meg a 168 utas és a személyzet 6 tagja közül – tudatta később a WestJet.
Egy közvetlenül az ütközés utáni videofelvételen – amelyet a WestJet egyik utasa készített – látszik, hogy a másik, a kaputól kihúzott gép egy része lángol.
A Sunwing légitársaság azt közölte, hogy repülőgépét a földi kezelő személyzet vontatta el a beszállókaputól, és a gép fedélzetén sem utasok, sem a személyzethez tartozók nem voltak.