Kilenc holttestet találtak a mexikói Veracruz államban egy teherautóban

A halottak többségükben egy kábítószerbanda tagjai voltak.

MN
2018. 01. 15. 6:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilenc holttestre bukkantak a mexikói Veracruz államban egy teherautóban – közölte vasárnap a terület kormányzója, aki szerint rivális bandák leszámolása történhetett. Miguel Angel azt mondta, hogy a Xalapa településen talált halottak többsége a tetoválásai alapján egy kábítószerbanda tagja volt.

A hatóságok már korábban is találtak egy holttestet. A férfi feltehetőleg a fogva tartóitól próbált megszökni. A kormányzó szerint nyilvánvaló, hogy bűnözök közötti összecsapás történt.

A drogbandák közötti leszámolásokban tavaly különösen sokan haltak meg az észak-amerikai országban, elsősorban Veracruz államban. Novemberben az előző év, 2016 hasonló időszakához képest 35 százalékkal nőtt a gyilkosságok száma. Mexikóban tavaly 12 újságírót is meggyilkoltak, közülük négyet Veracruz államban, amit véleménynyilvánítási válságnak tartanak nemzetközi újságíró-szervezetek. Mint megírtuk, még két hét sem telt el az új évből, már megtörtént az első újságíró-gyilkosság. A Riporterek Határok Nélkül (Reporters Without Borders) sajtószervezet egy jelentése szerint Szíria mellett Mexikó a legveszélyesebb hely az újságíróknak a világon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.