Kilenc oroszlánkölyköt altattak el végleg egy svéd állatkertben

Az igazgató szerint ez az eljárás természetes egy állatkertben, ha beilleszkedési problémák merülnek fel.

MN
2018. 01. 13. 11:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilenc oroszlánkölyök élete bánta, hogy a svéd Boråsi Állatkertnek nem sikerül megoldania az elhelyezésüket. Sem eladni, sem átköltöztetni nem sikerült őket, pedig Bo Kjellson, az intézmény igazgatója szerint sokat próbálkoztak vele – írja a The Sun. A sorozatos eset megdöbbentő voltát az sem mérsékli, hogy nem egyszerre, hanem hat év alatt, 2012 és 2018 között történt mindez, sőt még meglepőbb, hogy ennyi idő sem volt elegendő, hogy megoldást találjanak.

Az intézmény igazgatója azt mondta a svéd SVT televíziónak, hogy aktívan próbálkoztak mind az eladásukkal, mind az áthelyezésükkel, ám mindvégig sikertelenül. Elaltatásuk mellett akkor döntöttek, amikor már a kezelhetetlenségig fajult a csoporton belüli agresszió – magyarázta Bo Kjellson. Szerinte ez az eljárás teljesen természetes egy állatkertben, amennyiben beilleszkedési problémák merülnek fel.

A kilenc kölyök a Potter, a Weasley, a Simba, a Rafiki, a Nala, a Sarabi, a Kiara, a Kovu és a Banzai nevet viselte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.