Lemészároltak egy családot az Iszlám Állam fegyveresei Irakban

A vérontást csak az apa élte túl, azt mondta, dizshadisák támadtak rájuk.

MTI
2018. 01. 12. 19:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lefejeztek pénteken egy nőt és két gyereket saját házukban a dzsihadisták az észak-iraki Kirkuk kormányzóságban – jelentették helyi biztonsági források.

A dzsihadisták egy négytagú család ellen hajtottak végre támadást, a nő férje azonban túlélte. A férfit sérülései miatt jelenleg kórházban ápolják. Ott közölte a biztonsági erőkkel, hogy az Iszlám Állam tagjai betörtek hozzá, és meggyilkolták családtagjait.

A terroristák elmenekültek a támadás után, a rendőrség és a hadsereg tagjai nagy erőkkel keresik őket.

Habár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeken kikiáltott kalifátus gyakorlatilag megszűnt létezni, az iszlamisták még ellenőrzésük alatt tartanak kisebb területeket Kelet-Szíria és Észak-Irak lakatlan sivatagi részein, illetve egy sávban Havídzsa közelében. 

Megfigyelők szerint a dzsihadisták innen kiindulva rendszeresen hajtanak végre a péntekihez hasonló támadásokat a környékbeli településeken, különösen a biztonsági erők tagjai és civilek ellen.

A dzsihadisták 2014 nyarán rohanták le Irak és Szíria kiterjedt térségeit, rátéve kezüket egyebek között Irak második legnagyobb városára, Moszulra. Az észak-iraki nagyvárost csak tavaly júliusban tudták visszafoglalni a kormányerők.

Az iraki hadsereg szövetségeseivel és az Egyesült Államok vezette koalíció támogatásával együtt ezután sorra vette vissza a lakott területeket az iszlamistáktól, utolsóként a szíriai–iraki határon, az Eufrátesz partján fekvő Rava települését november közepén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.