Megvannak a Ritz Hotelből ellopott ékszerek

A banda két tagja még feltehetően szökésben van.

MN
2018. 01. 12. 6:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia rendőrség csütörtök estére megtalálta az összes ékszert, amelyet a párizsi Ritz szálló kirakataiból előző este loptak el – írja az MTI.

A kirakatokat három férfi fejszékkel törte be, majd kiszedte az ékszereket és továbbadta két társának. Az öt férfi este fél 7-kor lépett akcióba a belvárosi Vendome téren álló luxushotelnél, amelyet számos ékszerbolt vesz körül. „A környékbeli neves ékszerboltok a Ritz kirakataiban állítják ki az ékszereiket” – hangsúlyozta a rendőrség.

A három baltást szinte azonnal elfogták a rendőrök, a két cinkosnak azonban sikerült autón és motoron elmenekülnie 4,5 millió euró értékű ékszerrel. A zsákmányt egy hátitáskában a motoros vitte, ám balszerencséjére elütött egy gyalogost, és emiatt elejtette a táskát.

A Reuters brit hírügynökség a rendőrség nyomozói csoportjához közel álló forrásra hivatkozva jelentette, hogy minden ékszer a táskában volt, így azok megkerültek. A rendőrség megtalálta a meneküléshez használt autót is Párizstól 20 kilométerre, azon a környéken, ahol a három baltás lakott.

A banda további két tagja még feltehetően szökésben van, mert elfogásukról nem beszélt a hír forrása. A BBC beszámolója szerint a meneküléshez használt autót a francia fővárostól északra, Sannoisban találták meg.

A kerületben 2014 után megerősítették a rendőrségi jelenlétet, miután a téren – ahol a francia igazságügyi minisztérium is található – több ékszerboltot is kiraboltak.

A BFM hírtelevízió értesülése szerint a három őrizetbe vett férfi párizsi lakos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.