A pátriárka persze mindent tagad. Belső köreihez tartózó források korábban úgy nyilatkoztak, hogy az egyház egyetlen jelentősebb bevételi forrása az ingatlanai eladásából származik – a görög ortodoxokhoz tartozik az egyik legtöbb privát föld Izraelben –, a 40 millió dolláros adósságot, a papok fizetésemelését, az iskolák működtetését pedig fedezni kell valamiből. Az üzletek átláthatatlanságát illetően azzal védekeztek, hogy ügyfeleik általában olyan üzletemberek, akik jobb szeretnek névtelenek maradni.
A piaci ártól messze elmaradó vételár kapcsán pedig arra mutattak rá, hogy a földek, ingatlanok nagy részét 49 vagy 99 évre – olcsón – bérbe adták az izraelieknek, ebből a legtöbb esetben még mindig évtizedek vannak hátra, ami alaposan lenyomja az árakat. A fentebb említett izraeli kisajátítási törvénytervezet is ezt oldaná meg, a harmadik félnek átjátszott egyházi ingatlanok lakóinak sorsa ugyanis így teljesen bizonytalan, ráadásul házaik is elértéktelenednek. Ha ezek az érvek helytállóak is, az ortodox keresztények akkor is joggal hányják a pátriárka szemére, hogy a föld különösen a Szentföldön nem az ő tulajdona, hanem a közösségé, ezért nem herdálhatja el.
