Nagyon szoros lesz a cseh elnökválasztás második fordulója

Az elnökválasztás első fordulójával kiesett elnökjelöltek nagy része Jirí Drahost támogatja.

MN
2018. 01. 14. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Norbert, az Alapjogokért Központ kutatója, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense is, vasárnap az M1-en azt mondta: a politikai pártok és az elnökválasztás első fordulójával kiesett elnökjelöltek nagy része is Jirí Drahost támogatja, de nem lehet egyszerűen összeadni a szavazatokat, a választók sokrétűbben gondolkodnak. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy fej fej mellett van a két jelölt – tette hozzá. Megjegyezte: bár Milos Zeman eddig nem volt hajlandó elnökjelölti vitára, legutóbb jelezte, hogy kész leülni vitatkozni Jirí Drahossal.

Milos Zemant „kellemetlen” politikusnak tartják – fogalmazott –, ráadásul hivatásos politikus, míg Jirí Drahos a cseh tudományos akadémia elnöke volt, neki „semleges” imázsa van, nem politizált korábban, ezért hitelesebbnek tűnik. Drahost nyugatos jelöltnek tartják, Zemant pedig „beskatulyázták oroszbarát, Kína-barát” elnöknek, de ez szerinte leegyszerűsítő, mivel Zeman gondolkodása ennél jóval sokszínűbb.

Andrej Babis kormányfővel Milos Zeman tudna jobban együttműködni – mondta Tóth Norbert, hozzátéve: úgy sejti, háttéralkut kötöttek, mert az utolsó pillanatban Babis jelezte, hogy Zemant támogatja, noha korábban voltak vitáik. Szerinte Jirí Drahos köztársasági elnökként valószínűleg nem adna újabb lehetőséget Babisnak, és ez előre hozott választásokhoz vezetne.

A cseh közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában nem sikerült megválasztani az új köztársasági elnököt. A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ez a kilenc jelölt közül senkinek sem sikerült. Az összes voks összeszámlálása alapján Milos Zeman és Jirí Drahos jutott be a második fordulóba. Milos Zeman csaknem 38,5 százalékot, Jirí Drahos pedig mintegy 26,5 százalékot kapott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.