Százak rekedtek 15 órára egy vonaton a hóvihar miatt Japánban

Az egyik utast kórházba kellett szállítani. Az emberek turnusokban váltották egymást az ülőhelyeken.

MN
2018. 01. 12. 7:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hóvihar miatt több mint négyszázan rekedtek egy zsúfolt, helyi járatú vonaton Japánban csütörtök este. A szerelvény csak 15 órányi veszteglés után tudta folytatni az útját – írja az MTI.

Mivel sokaknak nem jutott ülőhely, az egyik utas annyira rosszul lett az ácsorgásban, hogy kórházba kellett szállítani. A vonat foglyai idővel turnusokban váltották egymást az ülőhelyeken.

A szerelvény mindössze négy kocsiból állt. A fűtés és a világítás megfelelően működött, ám egyetlen vécén kellett osztozniuk a rászorulóknak. A vasúttársaság péntek hajnalra enni- és innivalót juttatott el az utasoknak.

Az AP hírügynökség egy vasúti tisztviselő tájékoztatására hivatkozva közölte: a vonaton körülbelül 430 ember utazott. Végül úgy döntöttek, a mély hó és a sötétség miatt túlságosan kockázatos lenne az utasok kimentése. 

Amikorra végre eltakarították a 77 centiméter vastag hótakarót annyira a vágányról, hogy a vonat ismét el tudott indulni, az utasok több mint fele már nem volt rajta: családtagjaik értük jöttek autóval.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.