Az új technológiákkal tennék nyitottá a fiatalokat a magyar–lengyel barátság iránt

A Lengyel Intézet új vezetője korábban a Békemeneten is részt vett, de szerinte a két ország közti viszonyban a pártpolitika másodrendű. Interjú.

– Ön idén év elejétől lett a Lengyel Intézet igazgatója. Lesz stratégiai változás az intézet munkájában?
– Lesznek strukturális változások, de nem azonnal, először a normál működést tartanánk fent. Folyik a szervezési munka, idén ünnepeljük a függetlenség visszanyerésének századik évfordulóját, de lesz több más jubileum is, ezek meghatározzák majd az intézet idei működését. Mindig is különös gondot fordítottunk a magyar–lengyel kapcsolatok ápolására, erre még nagyobb hangsúlyt akarunk tenni. Nem győzzük eleget hangoztatni a minket mindig is támogató magyar barátaink érdemeit. Még több figyelmet szeretnénk fordítani a közös programokra, szoros együttműködést akarunk sok más mellett a Nemzeti Emlékezet Bizottságával (NEB), és a Terror Háza Múzeummal is. Gyönyörűen felújított székházban vagyunk. Január 16-án volt az első nagyobb eseményünk, az Antall József Tudásközpont együttműködésében bemutattuk a Magyar emlékek Lengyelországban című könyvet, vendégül láttuk például Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest is.

– Összefügg ez a törekvés azzal, hogy a két ország között most rendkívül erős a diplomáciai kapcsolat?
– Természetesen összefügg ezzel a fontos politikai kérdéssel, bár mi más területen dolgozunk.

– Ön sok éve itt él, részt vett a Békemeneten is, mi a véleménye a mai magyar közállapotokról? Ismét részt venne Békemeneten?
– Számos hazafias rendezvényen vettem részt az elmúlt években. Hogy ismét részt vennék-e, nagyon elméleti kérdés, spekulálni nem szeretnék, a munkámra koncentrálnék. Civilként működtem, akként is vettem részt ezeken az eseményeken. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szívem vagy a világnézetem megváltozott volna.

– Aki felületesen követi az eseményeket, manapság – főleg Nyugat-Európában – a hírek következtében kedvezőtlen képet kap Lengyelországról. Van valami stratégiájuk arra, hogy ezt a kultúrdiplomáciában ellensúlyozzák?
– Magyarországon nincs ilyen probléma. Itt nem jellemző Lengyelországról hamis képet mutatni. A legnehezebb helyzetekben most is számíthatunk Magyarország segítségére, szolidaritására. Persze ettől még Magyarországon is ügyelünk az országunk megjelenésére. Nyugat-Európában nehezebb lehet a helyzet, de bízom benne, hogy a kollégáim megoldják.

– Szokták mondani, hogy a mostani lengyel kormánynak nem hivatalos szövetségese a katolikus egyház. Van hatása a kultúrpolitikára is?
– Nem az intézménynek, az egyháznak van hatása a kultúrpolitikára vagy bármely más területre, hanem a szemléletnek. Ha valaki keresztény, bármilyen pozíciót is tölt be, keresztény is marad.

– Csakhogy ez a szemlélet Nyugaton ellenállásba ütközik. Ezért kívülről úgy tűnik, hogy például az abortusz szigorú lengyel szabályozása ügyében Varsó és a Nyugat elbeszél egymás mellett, nincs meg a párbeszéd, emögött a jelenség mögött pedig kulturális-társadalmi gyökereket vélhetünk felfedezni.
– Valóban nincs párbeszéd, természetesen az lenne a jó, ha a két fél racionálisan tudna egymással beszélgetni. Bízom abban, hogy megváltozik a helyzet, a nyugati elit pedig készen áll majd a dialógusra, nem pedig ránk akarja erőltetni a világnézetét.

– Gyakran úgy tűnik, sok közép-európai, magyar, lengyel vagy éppen cseh csalódott az európai uniós projektben. Miért lehet, hogy ezek az emberek eltávolodtak Nyugat-Európától?
– Én úgy látom, a nyugati elit ideológiailag teljesen eltávolodott a közemberektől.

– Erre példát is tud mondani?
– A legszembeötlőbb példa a keresztény etikába ütköző törvények megítélése. Amikor kereszténységről beszélünk, az egy általános és univerzális fogalom, az európai kultúra egyik pillére. Ha ezt megrongáljuk, érthető, hogy az emberek furcsállják a helyzetet.

– Mit gondol arról az elméletről, miszerint a közép-európaiak a csatlakozás megszavazásakor egy idealizált, és nem egy valós Nyugat-Európát láttak maguk előtt?
– Nagyon valószínű, hogy ez is közrejátszik. Érdemes azonban megjegyezni, hogy 15 év alatt maga az Európai Unió is megváltozott. A világ fejlődik, ehhez képest kell nekünk is állást foglalni.

– Van egy nagy különbség Lengyelország és Magyarország között, míg a lengyelek hagyományosan bizalmatlanok Oroszországgal szemben, a magyarok, legalábbis a kormány inkább a partnerségre törekszik. Van ennek hosszú távú hatása a lengyel–magyar viszonyra?
– A magyar–lengyel barátság a sors- és értékközösségre épül, ezért ennek szerintem nincs nagy jelentősége. Óriási a szerepe az ember és ember közti kapcsolatnak, és ebből a szempontból a pártpolitika másodrendű. Erről szól a most megnyitott kiállításunk is. Bemutatjuk például az orawkai fatemplomot, az együttműködés szép megnyilvánulását, mely a világörökség része, és régen a Magyar Királyság területén helyezkedett el, majd a határok mozgásának következtében ma Lengyelország területén van, a gyönyörű történelmi emléket pedig a mai napig gondozzák a lengyelek.

– Kell-e új projekt a 21. században a magyar–lengyel viszony javítására?
– Mindenképpen kell, a stratégiánk része a fiatal generáció érdeklődésének felkeltése. Az új technológiák alkalmazásával szeretnénk nyitottá tenni őket a magyar–lengyel barátság és a lengyel kultúra iránt. A kulturális kapcsolatok ápolása olyan, mint a váltófutás, ahol mindig új versenyző állt be. Most egyébként pont abban próbálunk segíteni, hogy a Debreceni Egyetemen ismét felálljon a lengyel tanszék. Örömmel tapasztaltuk azt is, hogy rengetegen érdeklődnek a Lengyel Intézet nyelvtanfolyamai iránt is.

– 2015 óta a korábbinál konzervatívabb lengyel kormány állt fel. Az általuk vallott tradicionális értékek megjelennek majd az önök munkájában is?
– Természetesen, a külügyminisztérium alkalmazásában állunk, igaz, a kultúrával foglalkozunk. Több gondot fordítunk majd a történelmi projektekre, most is van egy úttörő kezdeményezésünk a NEB-bel, egy konferenciát szervezünk a Kiátkozott Katonákról. Közös megemlékezést rendezünk azokra a katonákra gondolva, akik részt vettek a második világháború utolsó éveiben kezdődött, csaknem két évtizeden át tartó antikommunista felkelésben. Ez egy viszonylag ismeretlenebb része a lengyel történelemnek.

– Hogyan dolgozza fel a 21. századi lengyel társadalom, hogy a második világháború során ellentétes oldalra sodródtunk?
– Nem hiszem, hogy ez különösebb figyelmet kapna. Hálásak vagyunk a magyaroknak, mert csakis jó tapasztalataink vannak velük kapcsolatban, például a lengyel menekültek befogadását illetően. A Varsói Felkelés Múzeumában is külön kis részt szenteltek a lengyel–magyar kapcsolatoknak. Az ilyen fontos dolgokat próbáljuk hangsúlyozni, áthidalva a különbségeket a lengyel–magyar viszony tekintetében.

– Egyetért azzal a nézettel, miszerint Közép-Európának nagyobb szerepet kellene vállalnia Európa fejlődésében?
– Mindenképpen.