A másik fontos töréspont a 2016-os puccskísérlet kitervelésével vádolt, Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen körüli hercehurca. Itt már az is nagy tüske, hogy Washington nem adja ki a hitszónokot, valamint az SVKK elemzése arra is rámutat, hogy a török elitben – és még inkább a szélesebb néptömegekben – tartja magát az a nézet, hogy a puccskísérletben a CIA-nak is szerepe volt. Ennek bizonyítékaként tavaly Graham Fuller egykori CIA-ügynököt kiáltották ki a kísérlet irányítójának, aki állítólag az események éjszakáján Isztambulban volt, majd sietősen elhagyta az országot.
Az sem segített a kapcsolatok rendezésében, hogy Donald Trump megválasztása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Sőt, a két ország vezetői hiába találkoztak többször is, Erdogan washingtoni látogatásából is botrány kerekedett, amikor testőrei kurd tüntetőkkel verekedtek össze. Amikor az amerikai elnök tavaly decemberben elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, az újabb pofont jelentett az iszlám világ vezetői szerepére törekvő Törökországban.
A bizalomvesztés pedig nem csak a politikai kapcsolatokon, de a közvélemény-kutatásokból is meglátszik. Az Egeresi Zoltán által idézett, Kadir Has Egyetem által végzett felmérésekből kiderül, 2017-ben már csak a megkérdezettek 2,5 százaléka gondolta azt, hogy együtt kellene működni Washingtonnal (még Oroszországot is 7,8 százalék jelölte meg). És ami még ennél is beszédesebb, 66,5 százalék gondolta úgy, hogy a NATO-szövetséges Egyesült Államok a legnagyobb fenyegetés az országra nézve.
Legyenek a kapcsolatok bármily törékenyek is, török–amerikai háborút kár vizionálni, ahogyan az is valószínűtlen, hogy Törökország kilépne a NATO-ból. Ankara biztonságát ugyanis még mindig a szervezet garantálja, ahogyan Washingtonnak is szüksége van a stabil közel-keleti szövetségesre.
