Még marakodnak Szíria koncain

Hiába győzték le az Iszlám Államot, a háborúnak még koránt sincs vége Szíriában.

Az, hogy az amerikaiak habozás nélkül csapást mértek a szíriai kormányerőkre, kemény üzenet volt: egyértelművé tették, hogy nem jó ötlet húzogatni az oroszlán bajszát. Kérdés, hogy ez jár-e további következményekkel? A The Middle East Eye című szakportál ellenzéki forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Donald Trump és Emmanuel Macron azt fontolgatják, a későbbiekben is csapásokat mérnek Aszad csapataira. 

Történt már hasonló korábban is: például tavaly áprilisban legalább 70 életet követelő vegyifegyver-támadást hajtottak végre, valószínűsíthetően a kormányerők, az amerikai elnök válaszcsapást rendelt el egy légibázisra. Csakhogy a kormányerők nyílt támadása veszélyes játék lenne, amihez már az oroszoknak, és az általuk telepített S–400-as rakétavédelmi rendszernek is lenne néhány szava.

Az eszkalálódás helyett valószínűbb, hogy a felek a helyzet stabilizálására törekszenek majd, mindenki próbálja a lehető legerősebb pozíciót elfoglalni.

Egy-két területen persze még lehet nyújtózkodni. Orosz támogatással a szír kormányerők a napokban Kelet-Gútában indítottak offenzívát, négy nap alatt már legalább 200 emberrel végeztek, a térségben humanitárius katasztrófa fenyeget. Közben előretörnek Hama tartományban is, várhatóan néhány napon belül elfoglalják az Iszlám Állam egyik utolsó kis szigetét, amit uralmuk alatt tartanak. Az Észak-Szíriában lelőtt orosz Szu–25-ös is jelzi, hogy Idlib tartományban sem tétlenkednek, és szép lassan ott is próbálnak egy-egy darabot lecsippenteni.

Észak-Szíriában azonban még a törökök is keverik a kártyákat. A január 20-án induló Olajág hadművelet célja a Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) kitakarítása Afrínból, ahol korábban orosz katonák is állomásoztak. Hogy Moszkva kivonta az egységeit, azt jelenti: zöld utat adott a török offenzívának – egyes hírek szerint cserébe Ankara nyomást gyakorolna az általa támogatott lázadókra, hogy délebbre engedjenek át területeket. Az aligha kétséges, a sokszoros létszámbeli és technológiai túlerőben lévő török haderő (kiegészítve a Szíriai Szabad Hadsereggel) előbb-utóbb fel fogja őrölni a kurdok ellenállását. A kérdés az, hogy utána mihez kezdenek? Az eredeti tervek szerint nyugatra fordulnának, Manbidzs irányába, ahol azonban amerikai katonák állomásoznak, és egyelőre nem is áll szándékukban távozni. De vajon elmegy-e Ankara a falig, és a NATO-szövetséges Egyesült Államokra fittyet hányva, sőt amerikai életeket kockáztatva kész-e nekimenni Manbidzsnak?

Szíriában tehát még mindenki helyezkedik, felosztják egymás közt az utolsó koncokat. Amíg ez a folyamat nem zárul le, addig béke sem lesz, és rendezzenek konferenciát akár Genfben, Bécsben vagy Szocsiban, a megegyezésre nincs esély. Igazán izgalmas, ahogy a nagyhatalmak alkudoznak egymás között. Recep Tayyip Erdogan török elnök és Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön telefonon beszélt egymással, Iránt bevonva egyeztek meg egy isztambuli tárgyalásban – amely a novemberi szocsi találkozó után újabb jele, hogy a Törökország, Oroszország és Irán próbál közös nevezőre jutni. Az Egyesült Államok ebből az osztozkodásból kimarad, de ahogy most látszik, Amerikát nem kell félteni.