Állítólag Antonio Todde volt az első férfi a világon, aki 110 évig élt. Todde három évszázadot átölelően 2002-ben bekövetkező haláláig Tianában élt, ami egy kis falu Szardínia festőien szép szigetén. Fia, Tonino nemrég ünnepelte a 84. szülinapját, és reménykedik benne, hogy apjához hasonlóan hosszú és tartalmas élete lesz majd – vele nemrégiben a CNN is készített egy interjút. Tiana csupán egyike azoknak a falvaknak, ahol a száz évnél idősebbek aránya háromszorosa Olaszország többi régiójához képest. A legtöbb helyen csak azt olvasni, hogy a rendszeres testmozgás, a jó gének és az egészséges táplálkozás a hosszú élet titka, de a Földközi-tenger partján lévő településeken végzett kutatások szerint a társas interakciók legalább akkora szerepet játszanak az élettartam hosszában, mint az előbb említett tényezők. Szardínián pedig az idősek is elképesztően pezsgő szociális életet élnek.
A családtagok törődése, intenzív figyelme és a gyakori közösségi események nagyban hozzájárulnak a mentális egészség megőrzéséhez, amely a legújabb tanulmányok szerint a hosszú élet egyik legfőbb segítője.
A Szardínia közepén fekvő kis falucskákra dr. Giovanni Pes demográfus-orvos figyelt fel először a 2000-es évek elején, az elképesztően magas életkort elérő lakosai miatt. Pes fogott egy térképet és kék színnel elkezdte bejelölni rajta azokat a településeket, ahol ezt a szokatlan jelenséget észlelte. A színválasztás miatt „kék zónának” nevezte el azokat a részeket, ahol magasabb volt az átlagéletkor a megszokottnál, és ebbe a zónába került végül a Costa Rica-i Nicoya, és a görögországi Ikaria is. Szardínia azonban a kék zónák közül is kiemelkedett egy adattal: ott ugyanis a többi országtól eltérően a férfiak átlagélettartama magasabb a nőkénél. (A legtöbb nyugati államban a 100 felettiek 1:4 arányban inkább hölgyek.)
Pest kíváncsivá tette a jelenség, és a népesség génállományát kezdte vizsgálni, hogy megfejtse, miért élnek ilyen sokáig a szardíniai öregurak. De ennél a vizsgálatnál nem jutott semmire, így kijelentette, hogy a gének csupán 20-25 százalékban felelősek a hosszú életért. Később arra gyanakodott, hogy a földrajzi elszigeteltségnek is köze lehet a magas életkor eléréséhez. Végül pedig interjúkat készített a helyiekkel, amelyekből azt a következtetést vonta le, hogy a társasági életük segítheti az embereket ahhoz, hogy minél több napot tölthessenek a földön.
Később Lugi Corda, a 100 × 100 (Libro 100 Centenari) album-könyv fotósa is beszélgetett a helyi idősekkel. Corda beszámolóiból is az derült ki, hogy a család nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szeretteik sokáig élnek. Az időseknek ugyanis rengeteg energiát ad, hogy fontosnak érzik magukat – a család fejeként pedig szinte utolsó napjaikig aktív szerepet töltenek be. A család egy pillanatig sem hagyja, hogy egyedül érezzék magukat, és persze azt sem, hogy abban a hitben éljenek, ők terhet jelentenek valakinek. Corda szerint a szardíniai öregurak egyszerűen csak nem hajlandóak változtatni az addigi életükön, és mindent ugyanúgy folytatnak, mint fiatalon – például igyekeznek szemüveg nélkül olvasni, amennyit csak bírnak. És amikor csak lehetőség van rá, összeülnek a barátaikkal, beszélgetnek, igyekeznek frissen tartani az elméjüket, kártyáznak, és persze rengeteget nevetnek.
Sarah Harper, az Oxfordi Egyetem professzora is úgy tartja, a mentális egészségnek legalább akkora a szerepe az élettartam meghosszabbításában, mint az egészséges táplálkozásnak, a rendszeres edzésnek és annak, hogy kevés alkoholt fogyasszon az illető, illetve ne dohányozzon. A társasági élet pedig bizonyítottan csökkenti a depressziót, így nem is csoda, hogy a szardínián élő idősek ennyire sokáig tudják élvezni az életüket.
