A magyar külpolitika fő hangsúlyai az államalapítás óta egészen a közelmúltig nagyjából változatlanok voltak. Szent István király a Nyugat felé nyitott, majd későbbi uralkodóink is inkább a német-római császári címre ácsingóztak és nem a Kijevi Rusz vezetésére, de még a töröknek adót fizető Erdélyből is nyugati egyetemekre mentek tanulni a fiatalok. Akárcsak ma.
A keleti blokk részeként persze inkább orientálódott az ország Moszkva, mint Bécs, Párizs vagy London felé, de olyan helyzetben még nem volt soha, mint most. Hivatalosan a nyugati intézményrendszer, az Európai Unió, a NATO tagja, külpolitikájában azonban ezekbe az irányokba szinte csak szidalmak, míg Kelet felé dicséretek hangzanak el.
Martonyi János külügyminiszter leköszönése és az utód Szijjártó Péter kinevezése meghatározó fordulópont volt ebben a tekintetben. (Igaz, közben néhány hónapig Navracsics Tibor is külügyminiszter volt.) A fiatal miniszter 2014 óta új diplomáciai kultúrát igyekszik meghonosítani hazánkban. Mindenekelőtt verbálisan. Ennek alapelve tulajdonképpen az, hogy aki az Orbán-kormányt kritizálja, az egyrészről Magyarországot és a „magyar családokat” támadja, másrészről „ostoba”, „hazug” és szánalmas, aki viszont támogatja politikánkat, az kérdés nélkül követendő példa.
„Nem szabad szívbajosnak lenni, véget kellett vetni annak a túlhaladott külpolitikának, amely csak a meghunyászkodást ismerte, és megijedt a konfliktusoktól” – definiálta az új külpolitikai doktrínát a külügyminiszter. Aki aztán ennek megfelelően az elmúlt néhány évben többször is kemény szavakkal illette a kormány kritikusait. Azok után, hogy Jean Asselborn luxemburgi külügyminisztert ismételten ostoba, gyűlölködő sorosistának titulálta a minap, eljött az ideje, hogy kvázi toplistát állítsunk össze be- és kiszólásaiból.
Az új stílus nagy nyitánya a 2015 őszén tetőző migránsválság volt, amikor pár hónap alatt gyakorlatilag minden környező ország vezetőjével összerúgta a port a magyar külügyminisztérium. Zoran Milanović akkori horvát kormányfő viselkedését szánalmasnak minősítette a magyar külügyér, egyúttal „szájhősnek” is nevezve a horvát miniszterelnököt, Sigmar Gabriel német alkancellár szavait álszentnek és tisztességtelennek mondta, az EU és az európai országok kommunikációját pedig általában képmutatónak találta.
Nem kímélte Szijjártó a görög belügyminisztert és az olasz külügyminisztert sem akkori megszólalásaik kapcsán: előbbi miniszterünk szerint hülyének nézi az európaiakat, utóbbinak meg inkább saját hazája bevándorlási problémáira kellett volna reagálnia. Különösen sok maflást kapott Werner Faymann akkori osztrák kancellár, akinek a megszólalásait „ámokfutásnak” bélyegeztük, őt magát pedig egyszerűen ostobának. 2015 novemberében Szijjártó Péter kiemelte: jó lenne, ha az osztrák kancellár „hagyná, hogy az úgynevezett valóság nála is felkapcsolja a lámpát”.
Kaptak a beszólásokból a távolabbi országok és az unió különféle vezetői is. A svéd miniszterelnök magyar kormányt elítélő szavait képmutatónak és elfogadhatatlannak nevezte a magyar miniszter. Gianni Pittella európai szociáldemokrata frakcióvezető Hitler idejéhez hasonlította a kerítésépítést, ami Szijjártó szerint túlment a jó ízlés minden határán. A holland külügyminiszter kerítést bíráló kijelentésére azt válaszolta, hogy „amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten”. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt szerinte megtévesztették, ezért mondott „bizarr és felháborító” dolgokat, Victor Ponta kritikáira pedig azt üzente: a román miniszterelnök elvesztette az önkontrollját, és „nettó hazugság”, amit állít. Pontát bónuszképpen Európa szégyenének is nevezte.
Vannak a magyar kormányt rendszeresen, illetve alkalmanként kritizáló európai tisztviselők, akik különösen benne vannak miniszterünk bögyében. Az egyik ilyen állandó vitapartner Martin Schulz, az Európai Parlament korábbi elnöke, német szociáldemokrata politikus, aki azóta éppen nem tart pályafutása legszebb pillanatainál. Schulz még a német választási kampányban, illetve korábban is többször kritizálta az Orbán-kormányt.
Szijjártó 2017 elején azt mondta róla: menekültügyben „nem csinál semmit, csak vagdalkozik, és megpróbálja megzsarolni azt, aki megvédi”, illetve ideje lenne, hogy „Martin Schulz is felébredjen Csipkerózsika-álmából, és ostoba vádaskodás helyett a valóságos megoldásokat keresse”. Emellett a német vezető a magyar miniszter szerint a múlt embere, aki azt a politikát képviseli, amely a jelen problémáit okozta.
Visszatérő szereplő Szijjártó közleményeiben Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter, akiről legutóbb azt írta, hogy „egy ostoba ember”, aki „gyűlöli Magyarországot”. Most még könnyen megúszta, hiszen korábban szánalmasnak és hazugnak, 2016 májusában pökhendinek, ugyanezen év szeptemberében pedig komolytalannak nevezte őt Szijjártó. Nem akárhogyan: „Látszik, hogy csak néhány kilométerre lakik Brüsszeltől, kioktató, nagyképű, frusztrált. Magyarországot akarja kizárni az EU-ból, de magát már régen kizárta a komolyan vehető politikusok közül. Rendes nihilistaként, fáradságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán. Ezzel szemben Magyarország történelme során mindig Európát védte, és most is ezt teszi. A magyar emberek október másodikán véleményt mondanak az illegális bevándorlásról, a brüsszeli kvótacsomagról és a Jean Asselborn típusú figurákról.”
Ugyanebben a hónapban Nils Muižnieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa is megkapta a magáét, miután a The New York Times amerikai napilap online kiadásában a magyarországi menekültpolitikát bíráló cikket közölt. A külügyminiszter nem hagyta ezt szó nélkül: az ET emberi jogi biztosának „tudatlansága és Magyarország iránti gyűlölete elképesztő”. Látható, hogy „van a valóság, és van az, amit Nils Muižnieks mond”, ám a kettő egy ponton sem találkozik egymással.
De Szijjártó szólította már fel lemondásra az EU-s vezetőket a brexit után; szorgalmazta Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosának menesztését, miután az a magyar kormányt kritizálta; Bill Clintont pedig Soros György szócsövének nevezte egy hasonló kritika után. Amikor a távozó holland nagykövet 2017 nyarán bírálta a kormányt, Szijjártó elmondta: „Örülünk annak, hogy a holland nagykövet hazamegy, remélhetőleg ezt minél előbb megteszi. Amíg a holland nagykövet nem megy haza, a külügyminisztériumban már nem szívesen látott vendég, egészen biztosan nem fogják fogadni semmilyen szinten.”
De ne gondoljuk azt, hogy a magyar külpolitika csak a ki- és beszólásokról szólt az elmúlt egy-két évben. A dicséret hangján is meg tud nyilvánulni a külügyminiszter, ha azt kívánja a helyzet. Meleg hangon elsősorban a visegrádi országok kapcsán kommunikál Szijjártó, ezen túllépve pedig általában Oroszország, Törökország, Kína, Irán és más keleti államok jelennek meg pozitív, követendő és tiszteletre méltó példaként. Bizonyára megérdemlik.
