Az utóbbi hónapok szexuális zaklatási botrányai és a nyomukban meginduló úgynevezett Me too kampány után egészen rendkívüli hangulatban telt a nemzetközi nőnap a belga fővárosban. Az Európai Parlamentben több napon át a nők egyenjogúságáról és az őket érő zaklatások megállításáról tartottak szemináriumokat, amelyeken többször is állva tapsolt a meghatódott hallgatóság. A meghívott előadók között főként női politikusok, írók, újságírók, aktivisták voltak, de megjelent Harvey Weinstein egyik áldozata, az olasz filmsztár, Asia Argento is, aki könnyeivel küszködve mesélte el történetét.
A szemináriumok felfokozott légköréből is érződött, hogy elindult a folyamat a változásért, és ebben meghatározó szerepe van a médiának és az online felületeknek, ahol mindenkinek lehetősége van hallatni a hangját. Bár az internet egyrészt eszközt ad az áldozatok és a sértettek kezébe, hogy elmeséljék a történetüket, másrészt a világhálón kiütköznek az egyenlőtlenségek is. Az Európai Unióban ugyanis még mindig tizenkétmillióval több nő nem bír megfelelő digitális tudással, mint férfi.
Argento történetét különösen megrázó volt személyesen meghallgatni. Miután a színésznő a nyilvánosság elé állt azzal, hogy 21 éves korában Weinstein megerőszakolta, Németországba kellett menekülnie a hazájából, az olasz média ugyanis prostitúciónak állította be az esetet, amiért a nő „saját akaratából” ment a producer hotelszobájába. A színésznő azonban elmesélte, hogy a két évtizeddel ezelőtti támadás miatt évekig poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedett, ami az életének szinte minden területére kihatott. A meghurcoltatás ellenére azonban Argento azt mondja, élete legjobb döntése volt megnyílni, hiszen így segíthet nőtársainak, akik hozzá hasonló lelki terheket cipelnek.
A média igyekszik ugyan egyre nagyobb figyelmet szentelni a zaklatás problémájának, ám a legfrissebb statisztikák még mindig azt mutatják, hogy van min dolgozni: az EU-ban élő nők 55 százaléka tapasztalt már valamilyen jellegű szexuális zaklatást 15 éves kora óta. A kutatásokból az is kiderül, hogy a támadók a közhiedelemmel ellentétben általában nem vadidegenek, 28 százalékuk közeli barát, 24 százalékuk családtag, 14 százalékuk pedig párkapcsolatban élt az áldozattal. Ráadásul egyelőre hiába a rengeteg mozgalom és a párbeszéd, sajnos még mindig létező jelenség az áldozathibáztatás – emiatt pedig sokan inkább örökre hallgatnak arról, ami történt velük. A szemináriumon ezért a felszólalók mindenkit arra biztattak, ossza meg a történetét másokkal, hiszen azzal, hogy elkezdenek beszélni róla, segítik a változást.