Berlin például, jelenleg úgy tűnik, gazdaságilag abszolút nem járt rosszul azzal, hogy 2014 óta kiújult a Nyugat és Oroszország szembenállása. Az évtized legelején az orosz közvetlen, Németországba irányuló befektetés éves szinten alulról súrolta a 2,6 milliárd eurót, ez 2014-re (amikor már teljes gőzzel pörgött az ukrajnai konfliktus) nagyot ugrott, elérte a 3,1 milliárdot, majd 2015-re a 3,4 milliárdot is meghaladta.
De hogy magyar beruházást is említsünk, nyílt titok, hogy a paksi atomerőmű bővítése jókora részben német lobbisták munkájának köszönhetően vált elfogadhatóvá Brüsszelben, cserébe többek közt azért, hogy a projektben nyugati cégek is részt vegyenek. Állítólag erről tárgyalt 2016-ban Orbán Viktorral Günter Oettinger német uniós biztos is, aki korábban az uniós energiaügyekért felelt.
Közép-Európából egyébként Szlovákia mellett – amely csak konzultációra hívta vissza moszkvai nagykövetét – Ausztria volt az az ország, amelyik egyetlen orosz diplomatát sem utasított ki. A hivatalos bejelentés szerint nyitva akarják hagyni a kommunikáció lehetőségét a Nyugat és Oroszország között. Sebastian Kurzot, nyugati szomszédunk fiatal kancellárját nevezték már az oroszok trójai falovának Európában, ezt a jelzőt azonban lassan annyi politikusra elsütik, hogy teljesen komolytalanná válik. Az viszont igaz, hogy Kurz nem sokkal – két hónappal – beiktatása után Moszkvában járt, ahol Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, szintén támogatja az Északi Áramlat 2.-t, és az általa vezetett osztrák kormány is szívesen üzletelne orosz gázzal.
