Andrej Babis, az ANO elnöke elfogadja, ha Milos Zeman köztársasági elnök a mozgalom egy másik képviselőjét bízza meg az új kormány megalakításával. Az ügyvezető cseh kormányfő erről abban az interjúban beszélt, amely hétfőn jelent meg a Lidové Noviny című cseh napilapban. Megjegyezte azonban, hogy nem vár ilyen lépést az államfőtől. Andrej Babis és Milos Zeman kedden találkoznak.
„Ha azt mondja nekem, hogy Richard Brabecet akarja megbízni, akkor elfogadom” – nyilatkozott Babis, akinek eddigi kormányalakítási tárgyalásai nem vezettek sikerre. Az ANO esetleges partnere, a Cseh Szociáldemokrata Párt a hét végén beszüntette tárgyalásait a mozgalommal az új kormánykoalícióról. Richard Brabec jelenleg az ügyvezető kormány alelnöke.
„A köztársasági elnök tartja a szavát. Azt ígérte, június végéig van időm” – jegyezte meg Babis az államfő várható álláspontjával kapcsolatban. Andrej Babis szerint az ügyben nagyon fontos lesz a mozgalom képviselőházi frakciójának az álláspontja is. A frakció szintén kedden ül össze. Eddig határozottan kiállt amellett, hogy az ANO egyetlen kormányfőjelöltje Andrej Babis.
Mivel az első Babis-kabinet januárban nem kapott bizalmat, most az államfőnek újra döntenie kell, kit nevez ki kormányfőnek és bíz meg a kormányalakítással. Babis jelenlegi megbízatása csak a kormányalakítási tárgyalásokra szól.
A tavaly októberi cseh képviselőházi választást az ANO mozgalom nyerte. Az ANO-nak a 200 tagú parlamenti alsóházban azonban csak 78 mandátuma van, ezért egyedül nem képes olyan kormányt alakítani, amely bizalmat kapna a parlamentben. Andrej Babissal a többi parlamenti párt elsősorban azért nem akar együttműködni, mert büntetőeljárás folyik ellene az uniós támogatásokkal folytatott visszaélés gyanúja miatt.