Rakétatámadás ért egy katonai repülőteret a szíriai Homsz tartományban, több katona halálát és sebesülését okozva – jelentette hétfőn hajnalban a SANA hivatalos szíriai hírügynökség, amely később Izraelt vádolta meg a támadás végrehajtásával. Damaszkusz néhány órával korábban még az Egyesült Államokat gyanította a támadás mögött.
A Szíria-szerte kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet szerint 14 ember halt meg, köztük különböző nemzetiségű katonák. Ez utóbbival arra utalt az OSDH, hogy a szíriai hadsereg oldalán több iráni támogatású síita milícia harcol az országban, Iránból, Libanonból és Irakból. A Reuters hírügynökség szerint ezt egyelőre más forrás nem erősítette meg.
A SANA egy név nélkül nyilatkozó katonai forrás alapján azt írta, hogy a szíriai légvédelemnek sikerült megsemmisítenie nyolc rakétát, amely a légi támaszpont felé tartott. „A támadásban többen meghaltak vagy megsebesültek” – mondta a forrás a hírügynökségnek. A szíriai televízió pedig arról számolt be, hogy a környék lakossága hangos robbanásokat hallott. A tévé először azt közölte, hogy valószínűleg az amerikai erők hajtották végre a támadást, később már Izraelt vádolta.
Izraelt vádolja a támadással az orosz hadsereg is az Interfax hírügynökség jelentése szerint. A moszkvai védelmi minisztérium azt közölte, hogy két F–15-ös harci gép hajtotta végre a támadást a libanoni légtérből elindítva a rakétákat, a szíriai légtérbe be sem hatolva. Az elindított nyolc rakétából a szíriai légvédelem ötöt lelőtt – tette hozzá a védelmi minisztérium.
Az orosz külügyminisztérium a hétfői támadással kapcsolatban óva intett minden lehetséges támadó felet attól, hogy „kitalált indokok” alapján hajtson végre ilyen támadást.
A Szíriával szomszédos Libanon médiájának egy része szerint az ország északkeleti határának térségében élők azonosítatlan sugárhajtású repülőgépeket észleltek az égen a kora hajnali órákban, ami a libanoni média szerint is arra utal, hogy a támadást Izrael hajthatta végre. A Hezbollah síita milícia tévéje, az al-Manar kifejezetten állította, hogy Izrael hajtotta végre a mostani támadást.
A Homsz tartomány keleti részén található Tijasz, illetve T–4 elnevezésű katonai támaszpont stratégiai jelentőségű, a közelében találhatók Szíria fő gázmezői. A környéken védelmi elemzők szerint jelentős orosz erők is vannak. A terület az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kezén volt, amíg tavaly a szíriai hadsereg és szövetségesei az orosz beavatkozó erők támogatásával vissza nem szerezték.
A rakétacsapást két nappal az után hajtották végre, hogy Damaszkusz mellett, a lázadók által feladni szándékozott kelet-gútai Dúma városban több mint 70 ember halálát okozta egy állítólagos vegyifegyver-támadás.
A hétfő reggeli támadás előtt néhány órával Emmanuel Macron francia és Donald Trump amerikai elnök telefonon beszélt a Dúma lakosságát szombaton érő támadásról, és a francia elnöki hivatal nyilatkozata szerint lépéseik egyeztetéséről állapodtak meg. Donald Trump előzőleg azt hangoztatta, hogy a vegyi támadásért valakinek nagy árat kell majd fizetnie.
A Pentagon tagadta, hogy az Egyesült Államok lett volna a támadó, és a francia hadsereg is azt közölte, hogy nem az ő erői voltak. „A védelmi minisztérium jelenleg nem folytat légicsapásokat Szíriában” – közölte a Pentagon. „Mindazonáltal továbbra is figyelemmel követjük azokat a diplomáciai erőfeszítéseket, amelyek a vegyi fegyvereket bevetők elfogására és felelősségre vonására irányulnak Szíriában és másutt” – tették hozzá.
A Reuters megkérdezte az izraeli hadsereget is, és annak egy szóvivője nem volt hajlandó megjegyzést fűzni az esethez.
Izrael már többször támadott szíriai célpontokat, és egy térségbeli hírszerzési forrás nem zárta ki, hogy a mostanit is az izraeli légierő hajtotta végre, ugyanis Izrael korábban azzal vádolta Szíriát, hogy lehetővé tette Irán számára egy raktár felépítését a támaszponton, amelyből a Hezbollahnak szállítana fegyvert. Az izraeli hadsereg tavaly februárban azt is állította, hogy Irán támogatta milíciák fegyvereseikkel is jelen vannak a bázison, valamint hogy onnan indítottak el egy iráni drónt, amelyet azután Izrael saját területe felett lelőtt.
Az EFE spanyol hírügynökség jelentésében emlékeztetnek arra, hogy február 18-án izraeli repülőgépek támadták ugyanezt a repülőteret. A SANA hírügynökség akkor az „izraeli ellenséget” nevezte meg az említett támadás elkövetőjeként, miután a légvédelem lelőtte a támadó repülőgépet.
Az el-Majadín libanoni tévé beszámolója szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet erői a kormánycsapatok állásait támadták hétfőn Homsz tartományban, ahol az a légi bázis is van, amelyet a rakétacsapások értek. A veszteségekről egyelőre nem érkeztek jelentések.